6. Egyházmegyei Nap - Pünkösdhétfő - beszámoló

2011. 06. 13. |

 

Balinkán - Bodajk, az ősi Mária zarándokhelyen mellett -  találkoztak a Székesfehérvári egyházmegye papjai és hívei, hogy együtt ünnepeljék Pünkösd ünnepét.

A hatodik alkalommal megrendezett pünkösdi egyházmegyei napra Spányi Antal  megyéspüspök egyenesen a Csíksomlyói búcsúról érkezett. Elhozva a búcsú kegyelemteli pillanatait köszöntőjének gondolatait a Római levélből vett részlet köré fűzte: Isten országa igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben.

 

várakozás

 

„Csíksomlyón jó volt látni az emberek arcát, a tiszta tekinteteket. Segítőkész, egészséges lelkű, örömteli, vidám emberekkel találkozhattam” – kezdte beszédét a püspök. A keresztény ember pedig sokszor az örömhír savanyú közvetítője. Hat ránk zúdul a világ a maga rossz híreivel, hajlamosak vagyunk a panaszra. Elkeseredünk, mert elképzeléseink nem valósulnak meg. Pedig hálásnak kell lennünk az élet ajándékáért, mert sok okunk van örvendezni - mondta.

 

tánc és imádság

 

Örüljünk a hit ajándékának, az Egyháznak, amelyben hatalmas erő van. Péternek és a többi tanítványnak sem volt a földi értelemben sikere, örömük oka, hogy azt tették, amit az Úr akart tőlük. Örüljünk, hogy a szentek unokái vagyunk, különösen mi a Székesfehérvári Egyházmegyében. Örüljünk a Prohászka Imaszövetségnek, amelynek tagjai papokat imádkoznak ki nekünk. Örüljünk a gyermekeinknek, akikért hozott áldozataink talán a legértelmesebb áldozatok, örüljünk a családjainknak, örüljünk az időseknek, akik tapasztalatuk átadásával jó példát adnak nekünk. Örüljünk, hogy az életünket irányító törvény Istennel kezdődik, hogy az élet és a házasság védelme is benne van és meri vállalni azokat a keresztény gyökereket, amelyeket Európa sem mert vállalni. Beszéde végén a püspök azt kívánta: áradjon életünkre a pünkösdi erő, legyen életünk igaz, békés és örvendező!

 

A püspöki beszéd letöltése:   1106ehmnapspa.pdf

 

Varga László irodaigazgató a Kaposvári Egyházmegyéből érkezett, hogy a boldogságról, a megbocsátásról beszéljen az összegyűlt családoknak. Ma is mindennap eszünk a jó és a rossz tudásának fájáról ahelyett, hogy az élet fájáról ennénk. Mi tudjuk és meg is mondjuk Istennek és embertársainknak, hogy mi a jó és mi a rossz, a saját mindenhatóságunkban hiszünk. Ha átadnánk Istennek az életünket, akkor Ő megmutatná magát és minden megváltozna. Annak ellenére, hogy elmondjuk mindennap „Jöjjön el a Te országod!” és úgy gondoljuk, szeretjük Jézust, mégsem vagyunk boldogok. Hozzászoktunk az elégedetlenséghez, alig esik szó az örömről. A gonosz legsikeresebb akciója, hogy elválasztotta tőlünk Isten országát. Pedig Isten Országa nem egy fogalom, hanem egy személy, maga Jézus Krisztus, aki Isten szelíd szereteturalmát hozta el nekünk. A Szentlélek mindenre megtanít, csak hallgassunk rá!

A napot szentségimádás és konceélebrációs szentmise zárta.

 

Homília meghallgatása:

 

A lelki feltöltődést segítő beszédek után és közben számos program várta a gyermekeket. Lovaglás, fajátékok, állatsimogató, kézműves játékok, sorversenyek. Együtt kapcsolódhattak ki felnőttek és gyermekek, egyedül élők és családosok. A napot az egyházmegye iskolásainak színvonalas bemutatói színesítették.

 

szentségimádás

 

A többezres tömeget vonzó eseményről mindenki feltöltődve térhetett haza.

Ugrits Tamás atya, irodaigazgató szervezte és irányította a nap eseményeit, a püspökség munkatársai és sok önkéntes segítette a programok lebonyolítását. A Média Iroda munkatársai interjúkat készítettek, amiket videóbeszámolóban lehet majd megtekinteni ezen az oldalon.

- BPK -
Fényképeket készítette dr. Berta Gábo
r
Videó: - BPK és Somogyi Tamás - 

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk