72 óra kompromisszum nélkül - egyházmegyei beszámoló - beszámoló

2008. 10. 24. |

 

Magyarországon másodízben került megrendezésre a „72óra kompromisszum nélkül” címet viselő országos ökumenikus rendezvény, ahol önkéntesek 5-25 fős csoportjai (katolikusok, reformátusok, evangélikusok és felekezethez nem tartozók) 24-e és 26-a között a 3 nap során teljesítettek közhasznú feladatokat.

 

segítésre kész fiatalok csoportja



Országos szinten 2007 márciusában 1000 fiatal 106 projektet valósított meg. Idén már több mint  2300 önkéntes döntött úgy, hogy a szünetét és szabadidejét mások megsegítésére fordítja, s több mint 200 projektben vettek részt. Fejér megyében körülbelül 400-an szánták el magukat különböző projektekben való részvételre. Székesfehérváron kívül Dunaújváros, Mezőfalva, Baracs, Nagyvenyim, Perkáta, Etyek, Szár, Mány, Dinnyés kapcsolódott be a megmozdulásba, s így több mint 30 projekt valósulhatott meg. Többek között a gyümölcs utcában lombot takarítottak, a Maroshegyi gyerekrendelőnél a hátsó bejárat kerítését festették be gyerekrajzokkal, idősek otthonában, kórházban, a Viktória központban énekeltek, beszélgettek idősekkel, betegekkel, több rászoruló embernek a kertjét rendezték, kerítését festették le. A kikinda utcai gyermekotthon kerítését festették, külső ajtóit kezelték le és festették fehérre az ott lakó néhány gyerek bevonásával.

A Magyar Máltai szeretetszolgálat Sárkeresztúri telepének rendbetétele, kerítés festése, Malom utcában és a Szent Vendel emlékhelynél tuják és virágok ültetése, Sóstói református temető takarítása, a Csala régi 811 főút elzárt szakaszán szemetet gyűjtöttek, Szent Kristóf fogyatékkal élők házánál csatornát fektettek le.... Dinnyésen plébánia körüli munkák, rózsák ültetése, ablakok szigetelése, Dunaújvárosban tuják ültetése, járólap letétel, lombgyűjtés, Mezőfalván és környékén a templom kerítését festették, takarítottak, avart szedtek össze.

A munkák után közösségi játékokat játszottunk, szombat este táncház, és élmény beszámolók színesítették a programot. Vasárnap 4 órakor zárult Püspökatya beszédével és képnézegetéssel a 72 óra kompromisszum nélkül program, de ezzel korántsem zárult le a csapatokban a tettrekészség és a karitatív feladatok vállalása a mindennapokban.

Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki bekapcsolódott valamilyen formában s így sikeresen megrendezésre kerülhetett ez a rendezvény.

Köszönettel: a Fejér megyei koordinátorok
Bencze Réka (evangélikus)
Illés Anna (református)
Kissevich Márton (katolikus)

Fényképeket készítette: Kissevich Márton

 


 

Korábbi év eseménye:

 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk