A keresztény hit kialakulása és védelme - beszámoló

2018. 09. 25. | | 2018. 09. 27.

 

 

„A biztos hit biztos tanítást jelent” – Dr. Kránitz Mihály előadása Székesfehérváron

2018.09.25. – A mai helyzetre is rámutatva, az egyház kétezer éves tevékenységét tekintette át Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánja és tanszékvezetője Székesfehérváron, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartott előadásában. A hit továbbadásának kezdeteit, megőrzését, későbbi fejlődését vizsgálva, rávilágított az egyes egyháztörténeti korszakokban a teológia fejlődésére, a hittudomány mai feladataira.

Az előadó elmondta: A hit pontos ismeretére van szükség a mai világban, amelyben minden átalakulóban van, és minden változik, nemcsak a gazdaság és kultúra területén, hanem a vallás és gondolkodás világában is. Bár a divatos ideológiákat mindig újabb váltja fel, a korszellem mégis döntően hat a társadalomra, hitbeli megnyilatkozására is.

A professzor arról is beszélt, megnövekszik azoknak a felelőssége, akik a hitről beszélnek, és akik által mások felfedezik a hitet. Alapvetően lényeges, hogy a hit megtapasztalása közösségi élmény is legyen, mert Istenre, az Ő szavára és szeretetére az Egyházban találunk rá: „Urunkat, Krisztust szentül tiszteljétek szívetekben, legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek.” 1Pét 3,15.

Kránitz Mihály „A keresztény hit kialakulása és védelme – személyek, események és korszakok a teológia fejlődése során” című, 2018-ban megjelent könyvében így ír: „Az egyház a nézetek forgószelében immár 2000 éve hűségesen őrzi, védi és továbbadja a hit tanítását egy-egy új nemzedéknek. A külső forma a világ változásaival együtt alakulhat, de a tartalom szilárdan ugyanaz marad.”

Berta Kata
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata


© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk