A Szent Imre Általános Iskola és Óvoda Veni Sancte - beszámoló

2011. 08. 31. |

 

 

                 

 

 

                 

 



Szerdán a Székesegyházban Spányi Antal megyés püspök tartotta a székesfehérvári Szent Imre Általános Iskola és Óvoda tanévnyitó Veni Sancte szentmiséjét, melyen az igazgató, az óvodavezető, a pedagógusok, szentimrés diákok és szülők vettek részt.

 

 

                 

 

 

                 

 

 

                 

 

 

Szentbeszédében a főpásztor rámutatott arra, hogy az apostolok idővel változtak Jézussal való kapcsolatuk során: lelkesen követték, amikor meghallották hívó szavát, amikor látták csodáit, hitük próbatételekor és a szenvedés idején azonban megijedtek, megfutamodtak; de amikor Pünkösd napján eltöltötte őket Isten ereje, egyre bátrabban és hatékonyan álltak ki a hitük mellett, a közösségben. A Szentlélek tette őket igazán Krisztus apostolaivá, Ő az, aki azzá teszi az embert, amilyennek Isten szeretné őt tudni.

A tanévben gyerek és fölnőtt tanul, mindenki dolgozik, nem akarja engedni, hogy az idő csak múljon fölötte. Jellemben és szellemben is szeretne növekedni, nem csak testben: krisztusivá szeretnénk válni. Az iskolaév ezért nem alapozódhat pusztán hangulatokra, kedvre. Határozottan megfogalmazott cél, akarat és összefogás kell, hogy a feladatnak meg tudjunk felelni: gyermekek, szülők és pedagógusok egymást segítve, közösen.

Saját erőfeszítéseinken túl szükségünk van Isten Szent Lelkének megerősítő kegyelmére. Intézményeinkben ezért hívjuk Őt, ezért kérjük, hogy segítse a munkát, a nevelést. Váljon a közös munka, az együtt töltött idő örömmé a tanév során.

 

Homília meghallgatható:

 

 

 

                 

 

 

                 

 

 

- Marian -
Fényképeket készítette Nagy Anikó

 

 

 

Kapcsolódó videóanyag

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk