A Szent Imre Általános Iskola és Óvóda Veni Sante-ja - beszámoló

2012. 09. 02. | | frissítve 2012. 09. 03.



A Szent Imre Általános Iskola és Óvoda évkezdő Veni Sancte miséjére megtelt a Székesegyház diákokkal, tanárokkal, óvodapedagógusokkal és szülőkkel, hogy közösen imádkozzanak a következő tanév sikereiért. Ugrits Tamás püspöki biztos beszédében kiemelte: „méltó, hogy a katolikus iskolások  Isten házában kérjék évről-évre Isten segítségét, kegyelmeit tanulásuk eredményességéért, testi-lelki fejlődésükért.” A diákoknak kifejtette Jézus az örök példakép, aki rejtetten ugyan, de tudjuk, hogy hosszú és kitartó utat tett meg a felkészülésben, három éves nyilvános működése előtt. Jézus, mint tanító és barát, a pedagógus példaképe, akinek hitelesen kell közvetítenie a krisztusi lelkületet.

A katolikus iskolákban a szakmai vezetés mellett a püspöki biztos képviseli az egyház lelkiségét, ennek megfelelően építi fel a tanév eseményeit az iskolaigazgatóval.

A szentmise záró áldása előtt Csák Lajos igazgató ünnepélyesen megnyitotta a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda 2012/13-as tanévét.

BPK
Videó: Somogyi Tamás és BPK

 

Kapcsolódó videóanyag

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk