A város közös Úrnapi körmenete - beszámoló

2010. 06. 06. |

 

 

 

Vasárnap délelőtt a zsúfolásig telt Székesegyházban a város közös Úrnapi szentmiséjét Spányi Antal megyés püspök tartotta a városból híveikkel érkező papokkal koncelebrálva.

Spányi Antal köszöntötte a megjelenteket, papokat, a közéleti szereplőket, világiakat, diákokat és megköszönte, hogy válaszoltak arra a hívására, hogy együtt ünnepelhessenek és tehessenek tanúságot Isten szerető jelenlétéről.

 

Homília meghallgatása:

 

A főpásztor szentbeszédében fölelevenítette Nagycsütörtök éjszakáját, mikor Isten szeretetének legnagyobb tanújelét adta. Ezt a szeretetet 1264 óta egy külön napon ünnepeljük: az Úrnapján.

Jézus nagy gondot fordított arra, hogy az Őt hallgatók lelkét előkészítse a tanítás és Isten szeretetének fogadására: nem földi eledelt ajándékoz, hanem önmagát. Vannak, akik erre a beszédre otthagyják Őt, hiszen ésszel föl nem foghatják ezt, de vannak, akik bíznak Benne és maradnak körülötte.

Az apostoloknak is, nekünk is idő kell ahhoz, hogy a hittitkok megérhessenek szívünkben és lelkünkben ahhoz, hogy életünket irányítsák. Az Oltáriszentségre csak hittel lehet jól nézni. Jézus - mint az apostolokat, a tanítványokat, de még az elveszett bárányt is - összegyűjtötte: úgy gyűjt minket és másokat is rejtett jelenlétéhez, az Oltáriszentséget.

Jelenlétünk, közös tanúságtételünk legyen Isten szeretetéhez vezető erő a város lakosainak. Krisztushoz közelebb kerülni nem az értelmen és okoskodáson keresztül lehet: ez a hit ajándéka, a kereszténység ajándéka az Egyházon keresztül.

Olyan hitben kell élnünk, amelyben tapasztaljuk, hogy közünk van Istenhez, egymáshoz - hogy hit és szeretet által, emberség által össze is tartozzunk és jobb legyen a világ.

A szentmise után a püspök a papsággal, az asszisztenciával, a megjelent hívekkel közösen körülhordozta az Oltáriszentséget a belvárosban, ahol négy oltárt állítottak fel a körmenet útvonala mentén. A virágdíszekkel kirakott ideiglenes oltároknál - a Bazilika altemploma bejáratánál, a püspöki palota előtt, a Barátok templomának oldalfalánál, a Szent Anna kápolna előtt - rövid szertartás volt: evangélium olvasás, éneklés és áldás. Az ünnepélyes fegyelmezettséggel vonuló körmenet a bazilika belsejében ért véget.

 

- Marian -
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 


 

 

Korábbi évek beszámolói:

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk