Adventi Nyitott Templom a belvárosban - beszámoló

2011. 12. 03. |

 

fény-játék 

 

Szombaton délután a püspökség Adventi Udvarának második gyertyagyújtása után megnyílt a Szent Imre-templom, melyet Barátok templomaként is ismernek. A város katolikus közösségeinek tagjai nyitott kapukkal és nyitott szívvel vártak és advent további szombatjain is várnak minden jószándékú embert, minden kedves látogatót!

A belvárosban található ún. Barátok temploma évek óta "adventi nyitott templom" elnevezéssel várja advent szombatjain a város lakóit. Nobilis Márió atya kezdeményezésére a templom ebben a néhány órában azért nyílik meg, hogy a betérők kötöttségek nélkül nézhessenek körül, ismerkedhessenek az épülettel, elcsöndesedhessenek, lelki békét találhassanak, ha szeretnének, olvasgathassanak, vagy akár föltehessék kérdéseiket. Ebben az évben – Márió atya távolléte miatt – Brückner Ákos Előd atya vette pártfogásába a rendezvényt és támogatja jelenlétével.

A templom Városház téri bejáratában elhelyezett mécsesek, az "Isten hozott" felirat hívogatja az arra járókat. Az eddigi évek és az idei első alkalom után is azt tapasztaltuk, hogy sokan elfogadják a meghívást, amit az utcán szolgáló testvérek ajánlanak fel nekik. Többen évek óta "visszajárnak", számítanak erre a lehetőségre.

A templomban a betérők elcsendesedhetnek, békét, örömöt élhetnek át, a "meglepetés sarkok" különböző lehetőségeket kínálnak fel és elgondolkoztathatják az érdeklődőket és aki szeretne, tevékenyen is részt vehet a jelképekkel való játékok során: például az adventi ösvényen felnőttek és gyerekek jelképes tevékenységekkel vehetnek részt az adventi készületben. A család sarok új kezdeményezés, és külön hangsúlyt kap, hiszen 2011 a Család éve volt.

Lehet beszélgetni; gyónhat, az, akinek erre igénye van. Aki szeretne, egyedül vagy az imasaroknál az ott szolgálatot teljesítő testvéreinkkel együtt imádkozzhat. Aki szeretné, egy külön lapra felírhatja kívánságát, vágyát, imaszándékát, melyeket természetesen senki nem olvas el, hanem a december 18-án tartandó esti 6-os misén közösen imádkozunk értük. Van olyan látogató, aki azért jött vissza idén is, mert neki – saját szavaival élve - "tavaly is bejött", azaz imaszándéka meghallgatásra talált.

Mindenkinek, aki mindezek megvalósulásában részt vett, vagy részt fog venni, hálásan köszönjük. A legapróbb szolgálat is sokat jelent! Ha valaki úgy gondolja, szívesen venne részt az új evangelizációnak ezen formájában, nagy örömmel fogadjuk.

Galambos Éva
Fényképeket készítette Pesti Péter és Marian

 


 

Kapcsolódó beszámoló:

 

Képtár

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk