Adventi Udvar a püspökségen negyedik szombat - beszámoló

2010. 12. 18. |

 

betelemező kisgyermekek

 

Bezárult az adventi udvar a székesfehérvári püspökségen. Számos program és jótékonysági kézműves vásár mellett a negyedik, egyben utolsó gyertyát is meggyújtották az adventi koszorún a Püspöki Palota udvarán. Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató az udvar fő szervezője ünnepi köszöntőjében elmondta Karácsony boldogságát csak Krisztusban és mások örömében találhatjuk meg.

A gyertyagyújtási ünnepségen a hagyományoknak megfelelően az egyházmegye egyik intézményéből a Tatabányai Szent Erzsébet óvodából érkező gyerekek adtak elő betlehemes játékot mindazok örömére, akik a hideg idő ellenére is eljöttek az eseményre.

Az utolsó adventi ünnepséget Spányi Antal megyés püspök gondolatai zárták. A főpásztor elmondta: Az a szeretet, amelyet karácsonykor ünnepelünk nem más, mint amelyről János evangéliuma is ír: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Az igazi szeretet lényege ez az önzetlen odaadás, amellyel a másikat akarom fölemelni, megajándékozottá tenni. A püspök végezetül azt kívánta, egymásnak szánt ajándékaink személyesek legyenek, szívtől szívig érjenek, hogy a szeretetküldetésüket beteljesítsék!

A jövő évre hirdetett Családok évére készülve a hagyományoktól eltérően az utolsó gyertyát Székesfehérvár polgármestere dr. Cser-Palkovics András és családja gyújtották meg az adventi koszorún.

A polgármester beszédében emlékeztetett, hogy nagyon kevés olyan ünnepnap van, amikor magunk is megállunk, átgondoljuk életünket és rájövünk arra, hogy a legnagyobb ajándék mi magunk vagyunk egymásnak.


- BPK -
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor


 


 

Advent 2010 plakát:  advent2010plakat.pdf (2.4 MB)

Advent 2010 programok: advent2010nyomtatobarat.pdf (53 kB)

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk