Adventi Udvar a püspökségen második szombat - beszámoló

2010. 12. 04. |

 

Betlehem felé

 

Advent második szombatján is számos rendezvénnyel, jótékonysági és kézműves vásárral, adventi műsorokkal várta az Adventi Udvar a betérőket a Püspöki Palota kertjébe. Délelőtt kézműves és jótékonysági vásárral vártak mindenkit, valamint kézműves foglalkozást tartottak gyermekeknek a székesfehérvári Szent Imre Általános Iskola és Óvoda pedagógusai. 

A második adventi gyertyát a püspökség adventi koszorúján pusztavámi Staudt család gyújtotta meg. Bár gyermekeik éppen otthoni ápolásra szorultak, de a szülők így is nagy meghatódottsággal beszéltek családi adventi készületükről.

A gyertyagyújtás ünnepségén Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató bevezetőjében elmondta, hogy ahogy Márk evangéliuma Izajás prófétát idézi, utunk célja Jézus legyen. Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!

Spányi Antal püspök adventi gondolatai arra szólítottak fel, hogy karácsony ünnepére lelkiekben és a közösségért, a családunkért végzett tevékeny szeretettel kell készülnünk.

A betlehemezés a legismertebb, legelterjedtebb és a legszebb karácsonyi népszokások közé tartozik. A Szent Imre Általános Iskola és Óvoda betlehemes játéka minden évben megható, szép eleme az ünnepségnek. Az ünnepség imával zárul.

Már kapható az Udvarban az Ajándék Te vagy DVD és az Értékeink című kiadvány. Aki ezeket megvásárolja nem csak két kitűnő alkotással gazdagodik, hanem a befizetett teljes összeggel az állami gondozott tehetségek továbbtanulását, fejlődését segíti, elkötelezi magát egy nemes ügy mellett.

Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: - BPK és Somogyi Tamás -
 


 

Advent 2010 plakát:  advent2010plakat.pdf (2.4 MB)

Advent 2010 programok: advent2010nyomtatobarat.pdf (53 kB)


 


Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk