Adventi Udvar a püspökségen - megnyitás I. Adventi gyertyagyújtás - beszámoló

2012. 12. 01. | | frissítve 2012. 12. 06.

 

első gyertya meggyújtása



Ismét megnyitotta kapuját a székesfehérvári Püspökség, hogy az adventi időszakban, hétvégeken csendes, békés, imádságos légkörben készülhessenek a város lakói a karácsonyra.  A látogatókat kézműves és jótékonysági vásár is várja, valamint különféle programok, gyermekműsorok, mesemondás teszi meghittebbé az udvar légkörét, az ünnepi készülődést. A látogatók december 1-jén délelőtt tíz órától vehették birtokba a Püspökség adventi udvarát, ami a korábbi évekhez képest több újdonságot is tartalmaz, többek között egy új Betlehem, valamint a Három királyok útja is várja az érkezőket. Szombatonként délután négy órára gyertyagyújtásra hívják ide a fehérváriakat.

Az első alakalommal délután Spányi Antal megyés püspök az elcsendesedésre hívta fel a figyelmet. Mint mondta, sokan úgy érzik, hogy ha nem tartják a tempót a rohanó világ híreivel, eseményeivel, akkor kimaradnak valamiből, veszítenek valamit, holott inkább ennek az ellenkezője igaz, hiszen ha elcsendesednének, önmagukra találhatnának. A megyés püspök arra is kitért, hogy nem csak a környezetünket kell ilyenkor feldíszíteni, hanem szívünket is, és a drága ajándékok mellett ne feledkezzünk meg arról az ajándékról, a szeretetről sem, amit ingyen adhatunk másoknak.

Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató szerint változást hozhatnak  ezek az adventi alkalmak azok életében, akik évente felkeresik az adventi udvart, részt vesznek a gyertyagyújtáson, ezért érdemes áldozatokat hozni, sok munkát belefektetni a felkészülésbe, hogy a lelki tartalomhoz illő külsőségek között fogadja a Püspökség a látogatókat.

Az Adventi Udvarban idén is megajándékozzák a betérőket: a gyermekek Jézus születéséről szóló matricás albumot kapnak, míg a családok hazavihetik az Adventi Imafüzetet.  

Szombaton és vasárnap 10  és 19 óra között, advent utolsó  hetében  pedig hétköznapokon  12  és 18 óra között is várnak minden érdeklődőt, jószándákú embert a Püspökség adventi udvarában.

 

Csitáry-Hock Tamás
Fényképet készítette dr. Berta Gábor

 

Plakát letöltése: 2012advent_plakat.pdf (176 kB)

Leporelló letöltése:  2012advent_leporello.pdf (1.4 MB)

 


 

Az Adventi Udvar szombatonként és vasárnaponként 10.00-19.00 óráig, december 17-től 21-ig hétköznap 12.00-18.00 óráig várja a látogatókat kézműves- és jótékonysági vásárral. 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk