Bogner Mária Margit halálának évfordulója - beszámoló

2019. 05. 12. | | 2019. 05. 13.

 

 

 

Isten szava mindig eleven és hatékony – Püspöki szentmise Bogner Mária Margit vizitációs nővér halálának évfordulóján

2019.05.12. – Tiszteletreméltó Bogner Mária Margit vizitációs nővérre emlékeztek Érd-Óvárosban. A magyar Kis Szent Terézként is emlegetett vizitációs nővér halálának évfordulóján Spányi Antal megyés püspök mutatott be hálaadó szentmisét az egyházmegye megjelent papságával. A főpásztor a Jó Pásztor vasárnapján mondott beszédében kihangsúlyozta: Isten pásztorként vezet bennünket, mindig kész szólni népéhez, de hangját sokszor nem akarjuk felismerni. Bogner Mária Margit nagy példa előttünk, ahogy meghallotta az Úr hívó szavát, és örömmel ajánlotta életét az Ő kezébe.

Mojzer György plébános köszöntötte a megyés püspököt, az alpolgármestert, a képviselőket és minden megjelent ünneplőt. Elmondta, az érdiek idén két napon át emlékeztek a nővérre, akinek tiszteletére színdarabot adtak elő az Érdi Marianum Iskola diákjai, akikből többen eljöttek az ünnepnapi szentmisére is. „Akik látták az előadást, megérthették, amit Bogner Mária Margit hirdetett, hogy velünk van az Isten. Mindig Őt kell keresnünk, és az Ő nevében, az Ő szeretetében járnunk életünk útját” – hangzott el a plébános köszöntőjében.

„Isten szava mindig eleven és hatékony” – emelte ki a szentmisében mondott beszédében a főpásztor. „Akik az Isten szavára figyelnek, azok ezt a szót meghallják, megértik, és ha az Isten így hív valakit, akkor annak nincs más választása, meghajtja a fejét az Ő akarata előtt, és megköszöni a hívó szót, odaadja életét, ha bensőséges kapcsolatban akar élni az Úrral. Hajlandó elveszíteni mindent Krisztusért, hogy aztán majd Krisztusban megtalálja önmagát” – mondta a megyés püspök, majd a nővér életét méltatva hozzátette: „Bogner Mária Margit meghallotta a hívó szót, kész volt azt követni. Betegsége miatt támadtak nehézségei – nem akarták befogadni a rendek –, sokat kellett szenvednie azért, hogy azt a hivatást, amit érzett, megvalósíthassa. Végül megtalálta a Vizitációs nővéreket, akik befogadták, és akik közt kimondhatta a maga odaadó igenjét Istennek. Megtalálta a boldogságot. A hűségéért, állhatatosságáért, a kitartásáért Isten megadta neki azt a kegyelmet, hogy hamarosan a Mennyei Hazába költözhetett. Azt hiszem, hogy akik Bogner Mária Margit életét ismerik, azok megérzik az Ő hűségét, megérzik az isteni meghívó szónak a nagyságát és erejét, azt a szót, amely eleven és átható, amely ma is megérinti itt az embereket. El kell gondolkodnunk azon, hogy mi készek vagyunk-e Isten szavát meghallani, készek vagyunk-e nagylelkűen válaszolni, és a kimondott igenben megmaradni” – mondta a főpásztor.

„Isten sokféle hivatásra hív bennünket, ajándékaira, amelyeket nekünk akar adni. Fontos, hogy ezt megsejtsük, megérezzük, és a magunk lehetőségei szerint megvalósítsuk. Lehet egy családban megújult életet élni, még jobban gyakorolni önmagunk odaadását, a másik elfogadását. A lényeg, hogy a Szűzanya szavaival kimondjuk, legyen nekem a Te Igéd szerint, vagy Szent II. János Pál jelmondatával „Totus tuus” egészen a Tiéd. Ne felejtsük el, Isten azért teremtette a világot és az embert, hogy boldogok legyünk. Ez a boldogság pedig azon múlik, megmaradunk-e Isten útján, és törekedünk arra, hogy a Mennyei Atya háza felé menjünk. Legyen példa előttünk Bogner Mária Margit életfelajánlása, amelyben megtalálta Isten útját, élete értelmét és örömét” – fejezte be beszédét a püspök.

A szentmise után a megyés főpásztor vezetésével a Szent Mihály-templom kertjében álló Bogner Mária Margit sírjánál imádkoztak közösen a jelenlevők, a nővér további égi támogatásáért és mielőbbi boldoggá avatásáért.

Berta Kata
Képek: Somogyi Tamás
Videó: Somogyi Tamás és berta Kata

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk