Családok éve - édesapák, családfők megáldása - beszámoló

2011. 03. 19. |

 

püspöki áldás gyermekét tartó édesapára


Szombaton délelőtt a Szemináriumi templomban Spányi Antal megyés püspök Szent József tiszteletére celebrált hagyományos ünnepi szentmisét a város papságával.

A megyéspüspök köszöntötte a megjelenteket, majd szentbeszédében kiemelte a nagyböjti elmélkedések egyik jelenetét: Júdás elárulja Jézust. A jelenet megdöbbentő: a szeretet jele a gyűlölet és árulás jelévé aljasul. Ezzel indul Jézus szenvedésének története.

A mai világban is sokszor tapasztaljuk: az, amit látunk nem az, aminek látszik. Ilyen a virtuális világ: képzeletben épül föl és elvonja a valóságtól az embereket. Világunk kívül-belül összemossa a férfi és a nő helyét, szerepét és lényét. Egy felmérés alapján a televízióban két héten keresztül a házasságba való szeretet-gesztusokat nem házaspárok között ábrázolták, hanem házasságon kívüli kapcsolatokban.

A ma ünnepelt Szent József az, akinek látszik, annak mutatja magát, akinek lennie kell: Istenre figyelő, az Ő akaratát követni akaró, Isten hűségében megmaradó ember. Szent József példája fontos nekünk is; mert a társadalom más példát mutat, más értékek mentén gondolkodik.

A főpásztor buzdította a családapákat és fiúkat arra, hogy ne inogjanak meg, hanem kövessék azt az utat, melyet az Egyház mutat és amely annyi ember boldogságának forrása volt nemzedékeken keresztül. József Isten kegyelmének segítségével szilárdult meg bizonyosságában, hogy jó az, ami körülötte és vele történik. Így meg tudta adni családjának a biztonságot, a szeretetet és ezáltal boldog és teljes lett az élete.

A szentjózsefi úton kell járnunk: föl kell ismerni, mit akar tőlünk az Úr. Vállaljuk férfi szerepünket, merjünk és akarjunk férfi lenni. Az embernek azt kell vállalnia, azt kell teljesítenie, amit Istentől kap. Szerető családban egy férfias férfi lesz képes családfővé válni. Egy édesapa helytállása meghatározó egy családban fölnövő fiú számára.

 

Szentbeszéd meghallgatása:

 

A szentmisében a Család Éve kiemelt programjaként püspöki áldásban részesültek az édesapák. Ezen a napon az egyházmegye összes plébániáján a plébánosok megáldották a családapákat.

- Marian - 
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: - BPK és Somogyi Tamás -

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk