Dr Szilárdfy Zoltán Fraknói Vilmos-díjban részesült - beszámoló

2006. 11. 20. |

 

 

 

Csepregi András az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője adta át a Fraknói Vilmos-díjakat a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2006. november 20-án. Az eseményen részt vett Spányi Antal megyéspüspök is osztozva egyházmegyés papja, Szilárdfy Zoltán örömében.

A kuratórium döntése alapján a díjakat idén Huzsvár László nagybecskereki megyés püspök, dr. Szilárdfy Zoltán római katolikus pap, művészettörténész, valamint dr. Tóth Ferenc nyugalmazott makói múzeumigazgató, helytörténész vehette át.

A Fraknói Vilmos-díjat a nemzeti kulturális örökség minisztere 2000-ben alapította. A díj azoknak adományozható, akiknek a munkássága kiemelkedő a teológia, a filozófia vagy az egyháztörténelem területén, illetve akik tevékenységükkel előmozdították a magyar vallási élet megújulását és a teológia oktatásának fejlődését. Minden évben két magyar állampolgár és egy magyar nemzetiségű, nem magyar állampolgár részére adományozható.

Az eddigi kitüntetettek között szerepel többek között Bolberitz Pál teológus (2000), Mészáros István nyugalmazott egyetemi docens (2001), Vanyó László professzor (2002), Jakubinyi György gyulafehérvári érsek (2003), Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek (2004), Seregély István egri érsek, Adriányi Gábor egyháztörténész és Jelenits István költő, irodalmár, műfordító, teológus, biblikus professzor (2005).

Dr. Szilárdfy Zoltán (Budapest, 1937. november 6.) római katolikus pap, művészettörténész, ikonográfiai tevékenységének elismeréseként részesült a díjban.

A díjazottat 1961. június 21-én szentelte pappá Shvoy Lajos megyéspüspök, majd a székesfehérvári egyházmegyében 1993-ig teljesített szolgálatot. Papi szolgálata közben 1981-ben szerzett kitüntetéses művészettörténész diplomát. Dr. Szilárdfy Zoltán a keresztény kultusz és ikonográfia későantik és barokk-kori történetének egyik legnagyobb hazai szakértője. Barokk szentképek Magyarországon című könyvével szerezte meg egyetemi doktori címét 1985-ben summa cum laude minősítéssel. Az Országos Katolikus Egyházművészeti Tanács tagja. 1989-től a Magyar Képzőművészeti Egyetemen a keresztény ikonográfia óraadó tanára, az ELTE és Pázmány Péter Katolikus Egyetem Művészettörténeti Tanszékének meghívott előadója.

A címzetes esperes, nyugalmazott plébános máig kitűnő kapcsolatot ápol az egyházmegyével, olvashattuk a pápai himnuszról szóló kiváló cikkét a SZEM 2005/2. számában, hallhattuk nagyszerű lendületes előadását október 31-én Prohászka Ottokár művészetszemléletéről. Számtalan tudományos tanulmányt jelentetett meg az egyházmegye művészeti örökségéről, legutóbb a Székesfehérvári Egyházmegye kegyképeiről írt alapos munkát.

A díjazottat méltató dr.Sághy Marianne történész kiemelte, hogy a díjazott tudósi erényei mellett, mint az állhatatosság (constantia) fontos szerepet tölt be életében a szeretet (caritas) erénye, utalva ezzel Szilárdfy Zoltán 1986-ban fiatal művészettörténészek megsegítésére alapított díjára. A laudáció végén elhangzott, hogy Szilárdfy Zoltán dédnagymamája, aki Fraknói Vilmossal együtt ürményi születésű, és minden bizonnyal kis korkülönbségük okán együtt jártak a helyi iskolába, most egy nagy kényelmes barokk felhőn ülve Fraknói Vilmossal együtt tekint le boldog mosollyal a díjazottra.

Forrás: www.okm.gov.hu és hu.wikipedia.org
Fényképeket készítette: Makó Juhász István 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk