Egyházmegyei iskolások zarándoklata Passauban - beszámoló

2019. 05. 03. | | frissítve 2019. 06. 03.

 

 

2019. május 1–3. – 2019. május első három napján Egyházmegyénk valamennyi iskolájának képviselőivel, összesen 34 hetedikes és nyolcadikos tanulóval, valamint 4 kísérővel indultunk az immár hagyományos zarándokutunkra Passauba, hogy tiszteletünket tehessük Boldog Gizella sírjánál, egyben kérve közbenjárását is.

Miután mindenki szerencsésen buszra szállt, első állomásunk az ausztriai Maria Taferlbe vezetett, ami az ország második legnagyobb kegyhelye Mariazell után. Ferenc atya sok érdekességet mesélt a hely történetéről, főbb nevezetességeiről. Megtekintettük a barokk stílusban épült, csodaszép bazilikát a kegyképpel. Késő délután értünk Passauba az ifjúsági szállásra, ahol bőséges vacsorával vártak minket. A finom falatok után az erdei ösvényen keresztül lesétáltunk a városba egy esti városnézésre, amit fagyizással kötöttünk össze.

Utunk második napja volt a legsűrűbb, tele szép és izgalmas programokkal. A reggeli után a dóm előtti téren várta a csoportot egy korhű ruhába öltözött, vicces idegenvezető, aki interaktív módon megismertette velünk Passau nevezetességeit, elmesélte a város történetét. Ezután hajóra szálltunk, bejártuk a három folyó, a Duna, az Inn és az Ilz találkozásának egy szakaszát is. Álomszép panorámában gyönyörködhettünk, miközben szép zenét és rövid ismertetőt hallhattunk. A fő zenei élményre a dómban került sor, ahol orgonakoncerten vettünk részt. Fenséges és hátborzongató élmény volt, amikor a világ legnagyobb templomi orgonája megszólalt. Ebédünket vendéglátóink társaságában, a főtéren fogyasztottuk el, majd megtekintettük magát a dómot. Mariahilf Passau egyik gyöngyszeme. A kis templomhoz meredek, fedett lépcsősor vezet fel a hegy tetejére. Az elénk táruló káprázatos látvány mellett természetesen a Szűzanya kegyképe a legértékesebb ékessége a helynek. A kép pontos másolatát bárki megnézheti, ehhez nem is kell odáig utazni, elég ellátogatni a bodajki templomba, Egyházmegyénk kiemelkedő és legősibb kegyhelyére. Szabadidő következett, majd elmentünk abba a templomba, ahol Boldog Gizella nyugszik. A sírjánál Ferenc atya mutatott be szentmisét, amely igen bensőséges volt. Beszédében kiemelte az imádság fontosságát, elénk állítva Gizella példáját, aki lemondva gyermekkori álmáról, hogy egészen Istent szolgálja, hű felesége, igaz társa lett szent királyunknak, segítve őt minden munkájában. Férje halála után szinte menekülve, tért vissza szülőhazájába, megvalósítva azt a vágyát, hogy élete végéig imádságban, alázatban Istennek éljen. A szentmise utáni vacsora és fagyizás után visszaküzdöttük magunkat a hegytetőn lévő szállásunkra, hiszen másnap hosszú hazaút várt ránk. Elérkezett a búcsú napja. Esős, szomorkás időben szálltunk fel a buszra. Utolsó állomásunk Altöttingbe, Bajorország leghíresebb zarándokhelyére vezetett. Itt ismét Ferenc atya volt az idegenvezetőnk. Bemutatta a városka templomait, bementünk a tér közepén álló apró kegykápolnába, és megnéztük Konrád testvérnek, a hely igen népszerű szentjének sírját. A Gondviselés egész zarándoklatunk alatt végigkísért bennünket, ragyogó időben járhattuk végig ezt a három napot, az égi áldás mindig a buszon ülve ért minket. Több helyen is imádkozhattunk Egyházmegyénkért, iskoláinkért, szeretteinkért, kérve Égi Édesanyánk oltalmát szándékainkra.

Hálás szívvel köszönjük Spányi Antal püspök atyának  nagylelkű támogatását, amellyel ebben az esztendőben is lehetővé tette számunkra, hogy életre szóló élményeket gyűjtsünk, és három felejthetetlen napot töltsünk el együtt, Boldog Gizella emlékét ápolva. Köszönetünket szeretnénk kifejezni Hajdu Ferenc atyának is, aki mindvégig szeretettel gondoskodott rólunk, lelki vezetőként, idegenvezetőként, de játékmesterként is, amikor éppen arra volt szükség.

A Passau-i zarándokcsoport

Beszámolók letöltése:

 

2019alsoszentivan_passau.pptx (5.5 MB)

2019bicske_passau.pptx (0.9 MB)

2019bicske_passzau_pilgerfahrtpassau.pdf (0.9 MB)

2019budakeszi_passau.pptx (4.6 MB)

2019budaors_passau.pptx (3.3 MB)

2019marianum_passau.pptx (4.9 MB)

2019morszenterzsebet_passau.pptx (3.1 MB)

2019piliscsaba_passau.mp4 (6.5 MB)

2019szentimre_rackeve_passau.pptx

2019szentmargit_passau.ppt (11 MB)

2019szentmargit_passau.doc (47 kB)

2019szfvarszimre_passau.pptx (5.2 MB)

 

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Képtár

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk