Egyházmegyei zarándoklat Máriaremetére - beszámoló

2017. 06. 11. | | 2017. 06. 12.

 

 

Máriával együtt dicsőítsük a szentháromságos Egyistent - A Székesfehérvári Egyházmegye zarándoklata Máriaremetén Szentháromság vasárnapján

2017.06.11. - Szentháromság vasárnapján a Székesfehérvári Egyházmegye 90. alkalommal hirdetett meg zarándoklatot a csodatevő Remete Mária-kegyképhez, őrizve a Prohászka Ottokár és Shvoy Lajos püspökök által elindított búcsújáró hagyományt. Spányi Antal megyés püspök a nagy múltú zarándokhelyen a Szentháromságról, mint a Mennyei atya titkáról beszélt, amelyet a Szűzanya példájára nekünk is áldanunk, dicsőítenünk és tisztelnünk kell.

A főpásztort Esterházy László esperes-plébános köszöntötte, kiemelve a fehérváriak példaértékű hagyományőrzését.

A Mária-remetei zarándoklaton kilenc évtizede hűségesen részt vesznek a hívek főpásztoruk vezetésével. A püspökök által a kegytemplom oldalában elhelyezett kőtáblák ma is a fehérvári egyházmegye mélységes Mária tiszteletéről tanúskodnak. Idén is sokan jöttek el a székesfehérvári Szent Kristóf templomból, és a Krisztus Király egyházközség tagjai is zarándokbusszal érkeztek a búcsújáró helyre.

Spányi Antal fehérvári püspök az ünnepi szentmisében elmondta, Isten feltárta előttünk létének titkát, megajándékozott bennünket a szentháromságos szeretettel, - amelyre Mária példáján keresztül - nekünk is válaszolnunk kell. A főpásztor arra buzdította a híveket, adják át teljesen életüket Istennek, fogadják el meghívását, terveit feltételek nélkül. Ne csak bensőleg éljék meg hitüket, hanem tevékenyen tegyenek tanúságot a három isteni személyről.
„Szükség van imáinkra, hogy ne a sötét erők, hanem Krisztus keresztje diadalmaskodjék a világ felett. Az apostoli időktől napjainkig mindig voltak olyanok, akik megvallva hitüket erőszakos cselekedeteknek voltak kitéve. Az Egyházat mindig érték és érik ma is támadások, amelyért hitvallóan kell szót emelnünk. Tanúságtevő életünkkel védjük meg, álljunk ki a magyar keresztény értékek és a hagyományok mellett, amelyre gyermekeinknek, unokáinknak nagy szükségük van. A Szentháromságos Egyisten kegyelme legyünk velünk, útmutatásával kezdjünk új életet, és kérjük a Boldogságos Szűz Mária oltalmát egész életünkre, nemzetünkre, az egész világra!” - fejezte be beszédét a főpásztor.

A szentmise végén Spányi Antal megyés püspök megköszönte a fehérvári és budapesti zarándokok, köztük Schmitt Pál volt köztársasági elnöknek jelenlétét. Megáldotta a kegytárgyakat majd reményét fejezte ki, hogy sosem szakad meg az egyházmegyéből érkező imádkozók köre, az engesztelők imaközössége. Mindig lesznek olyanok, akik hálát adnak majd imameghallgatásokért, felkeresik a remetei templomban őrzött kegyképet, hogy megköszönjék a Szűzanyának az életükben megtapasztalt kegyelmeket.   

Berta Kata
Fényképeket készítette Lakata Pál
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

Korábbi évek beszámolói:

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk