Első csütörtöki Eucharisztia ünnep (Víziváros) - beszámoló

2019. 01. 03. | | 2019. 01. 04.

 

 

2019.01.03. – A város elsőcsütörtöki közös szentmiséjének és szentségimádásának első alkalmára ebben az évben a vízivárosi Jézus Szíve plébánián került sor. Dózsa István plébános atya köszöntötte a püspököt, a város papjait és összegyűlt híveit.

Spányi Antal főpásztor megemlékezett a tavaly elhunyt Kiss János atya elhivatottságáról, aki évtizedeken keresztül pásztora volt ennek a plébániának. Az evangélium nyomán Keresztelő Szent Jánost, aki Jézus előfutára volt, példaként állította a közösség elé. Életének mozzanatairól tudunk: angyal hirdette meg a születését, édesanyjának bensőséges kapcsolata volt Máriával, születésének és névadásának is kiemelt a története. Sokáig nem tudunk róla semmit. Majd feltűnik a pusztában, ahol megértette saját küldetését, melyhez élete brutális befejezéséig hű maradt. Nem hívta fel magára a figyelmet, de a világ felfigyelt rá. Őt hitték a Messiásnak, vagy prófétának, de ő nem akart többnek látszani, mint aki. Az ő feladata az Úr útjának előkészítése.

Az ember keresi a világban a helyét. Talán nem mindig tetszik, amit Isten tervez és akar, hanem az az ember célja, hogy Isten akarata egyezzen a sajátjával. Ezért fontoskodik, nyugtalan, és nyugtalanságot kelt maga körül is. Többnek mutatja magát, nem a helyén lesz, hanem kikerül a helyéről, és mint "helytelen" lesz jelen a világban.

Keresztelő Szent János tudja a helyét, a pusztaságban előkészíti az Úr útját. Hozzájárul ahhoz, hogy az Úr beléphessen ebbe a világba. Először megszólják, hiszen tudják, milyen szegény családból jön, de aztán lassan egyre inkább ráhangolódnak arra, aki felé mutat: az Úrra. Elkezdenek figyelni rá, hallgatni rá. És vannak, akik elutasítják. Ott van a kezdeteknél Keresztelő Szent János tanúságtétele.

A világnak szüksége van a mi tanúságtételünkre is. Ezért erősödjünk meg a belső csöndben, és hallgassunk Isten szavára. Ebben az odafigyelésben megtudhatjuk, mit kell tennünk ahhoz, hogy a világ jobbá váljon és Isten akarata szerint alakuljon. Nincs szükségünk trükkre, vagy bármilyen furcsaságra – egyszerűen imádkoznunk kell, és akkor lehetővé tesszük, hogy Isten a helyünkre tegyen minket, és készíthessük mások számára is az utat.

A szentmisét félórás szentségimádás követte a megyés püspök vezetésével.

- Marian -
Képek: Somogyi Tamás
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata



 

Korábbi évek beszámolói:


Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk