Első csütörtöki Eucharisztia ünnep (Szent Imre) - beszámoló

2010. 11. 04. |

 

 

 

A székváros egyházközségei minden hónap első csütörtökén a város egy meghatározott, havonta változó templomába közös szentórára, szentmisére gyűlnek össze, hogy a papok és hívek  egymás hitén épülve közösen erősíthessék meg Krisztus iránti hűségünket.

A novemberi közös imádság a zsúfolásig megtelt Szent Imre templomban este szentmisével kezdődött. Horváth Imre, a templomot ellátó belvárosi plébános szentbeszédben rámutatott, hogy az ember régtől keres válaszokat az élet és halál fölvetette kérdésekre. Végső választ azonban csak Istenben találhat.

A szentmisét szentségimádás követte, melyet Spányi Antal vezetett. A főpásztor bensőséges imádságban vitte a templomban összegyűlt közösséget, csakúgy mint az egész egyházmegye minden hivőjét az Úr elé.

Az elsőcsütörtöki közös szentmisére, szentségimádásra és imádságra a következő egyházi év során is szeretettel várják az atyákat és híveiket. 

- Marian -

 


 

Korábbi év beszámolója:


Képtár

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk