Ercsi Nagyboldogasszony-napi búcsú - beszámoló

2010. 08. 15. |

 

 

Vasárnap, Ercsiben a Nagyboldogasszony kegytemplom búcsú ünnepén, délelőtt ünnepi szentmisét celebrált Spányi Antal püspök. Köszöntötte a megjelent paptestvéreket, nővéreket, polgármestert, megyei közgyűlést, zarándokokat és megjelent híveket.

A főpásztor homíliájában beszélt arról, hogy Mária fölvétetett a mennybe, de nem felejtette el a földi életet és minket, embereket, akik még küszködünk az élet nehézségeivel. Mária jel számunkra, hogy össze ne tévesszük a múló dolgokat az örökkévaló boldogsággal. Ő égi közbenjárónk. Krisztusban mindegyikünket gyermekévé fogadott. Így jár közben értünk, édesanyaként. Egész élete példakép.

Istenre figyelő ember volt. Minden pillanatban kész volt Isten szavát meghallgatni. Benne élt a világban, de szívében csönd volt, lelke mélyén Isten számára fönntartott hely volt. Ez boldogsága forrása.

Olyan ember volt, aki nemcsak hallgatta Isten szavát, hanem meg is tette. Szívét odaadta Istennek; tudta, mit mond Isten, és életét ehhez szabta. A szenvedések útján járva is Isten akaratára tudott figyelni. Így tiszteljük benne a fájdalmas Szűzanyát is.

Olyan ember volt, aki bensőséges Isten-kapcsolatában sem szakadt el a földi élettől, aki mindenkire odafigyelt, aki körülötte élt. Szeretetté vált. Tevékeny szeretetté.

Mária példája nyomán a mi életünk is legyen tanúságtétel ebben a világban.


Homília meghallgatható:

 

A szentmise után a főpásztor a plébánia udvarán megáldotta az Ercsi és tesvéregyházközsége, Madéfalva kapcsolatának emlékére állított kopjafákat.

 

- Marian -
Fényképeket készítette Ugrits Tamás

 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk