Gyertyagyújtás a Szent Imre Iskolában - beszámoló

2012. 12. 17. | | frissítve 2012. 12. 22.

 

együtt az iskolásokkal 

 

A Szent Imre Általános Iskolában az ünnepélyes adventi gyertyagyújtáson a harmadik gyertyát Spányi Antal megyés püspök gyújtotta meg az iskola diákjai és pedagógusai körében.

Ugrits Tamás püspöki biztos köszöntője után a gyermekek adventi műsora Jézus Krisztus szeretetéről, az igaz emberi értékekről szólt.  „Mert a szeretet: fénynek örül. S ez öröm látható lehessen...” hangzott fel az adventi  vers az öröm gyertyájának meggyújtásakor.

Az iskola igazgatója Csák Lajos örömmel és büszkén mutatta be a főpásztornak az iskola ajándékát, azt a karácsonyfát, amelyet a gyermekek jócselekedet kártyái díszítettek. Megköszönte a megyés püspök figyelmét, támogatását, amellyel az iskola munkáját egész évben segítette. Örömmel jelentette be az oktatásban elindult új lehetőségek sikerét: a sakk, az informatika és az alsótagozatos angol oktatás eredményeit. Megköszönte, hogy az iskola lelki programjaival Székesfehérváron igazi missziót tölthet be.

Az igazgató a gyermekek nevében ajándékot adott át az iskola biztosának, Ugrits Tamás atyának, aki nemcsak hitoktatásával teszi hitelessé Isten szeretetét az iskolában. Jelenlétével nyugalmat, biztonságot, a lelki értékek megerősödését segíti az iskola életében.

Spányi Antal megyés püspök beszédében kiemelte mennyire értékes ajándék az iskola jócselekedetekkel díszített fája.  Azt kívánta, hogy a gyermekek lássák meg, mennyi öröm rejtőzik az adásban, amikor jót tudtak adni másoknak. Azt kérte a diákoktól, hogy advent következő időszakában tanuljanak meg örülni a jónak, és így várni a Megváltó születésének ünnepét.

BPK
Fényképeket készítette Nagy Anikó


Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk