Halottak napi emlékmise a Don-kanyar Emlékkápolnánál - beszámoló

2012. 11. 02. | | frissítve 2012. 11. 05.

 

főhajtás

 

Kegyeleti megemlékezést tartottak Halottak napja alkalmából Pákozdon a székesfehérvári Honvédség és Társadalom Baráti Kör szervezésében. A pákozdi 48-as emlékhely közelében épült Don-kanyar Emlékkápolnánál tartott szentmisét Spányi Antal megyéspüspök a II. világháborúban elesett magyar hősökért. A megemlékező szentmisén Székesfehérvár püspöke arra figyelmeztetett: halottak napján szeretteink sírja mellett, ne feledkezzünk el azokról a katonákról sem, akiknek sírjához  nem mehetünk el, mert idegen földben, ismeretlen helyen nyugszanak. Arra szólította fel az emlékezőket, hogy imádkozzanak minden elesett katonáért, akik Isten országában örök békére és nyugalomra várnak.

Az Urivi áttörés hőseinek állított emlékhelyen fejet hajtott a katonák emléke előtt Vargha Tamás, a honvédelmi minisztérium államtitkára is.

A II. világháború hőseire emlékezve a tisztelgők között volt Varga Csaba dandártábornok az MH Összhaderőnemi Parancsnokságának törzsfőnöke. A dandártábornok elmondta, minden lehetséges fórumon fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a hősök emlékét ápolni kell.

A mise után a hősök tiszteletére koszorút helyezett el a kápolnánál többek között Spányi Antal megyés püspök, Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere, Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, Varga Csaba dandártábornok, valamint az emlékezők, hozzátartozók. A megemlékezés végén katonai tiszteletadással, díszsortűzzel adóztak az elhunytak emlékének.

BPK
Fényképeket készítette Bácskai Gergely
Videó: Somogyi Tamás és BPK

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk