"Szent Imre 1000 éve" Szent Imre éjszakája: kiállítás- és templomprogramok

2007. 11. 05.

 

Szent Imre ünnepén, születésének 1000. évfordulóján különleges meglepetéssel készül, a hagyomány szerinti szülőhelyén álló Egyházmegyei Múzeum.

 

embléma

 

2007. november 5-én, Szent Imre ünnepén a herceg évezredes tiszteletét bemutató nemzetközi kiállítás délelőtt 10 órától egészen éjfélig látogatható.

Ez alkalommal az Imre nevű látogatók kedvezményes jeggyel tekinthetik meg a tárlatot, s védőszentjük ünnepén apró ajándékkal is kedveskednek nekik az Egyházmegyei Múzeum dolgozói.

Szent Imre ünnepe egyben a nagy sikerű kiállítás utolsó hetének kezdete is. A nagy hazai és nemzetközi érdeklődés kísérte kiállítást eddig közel tízezren látták. Az Egyházmegyei Múzeum munkatársai az utolsó héten nagyszámú látogatóra számítanak, ezért azt tanácsolják; aki még nem látta a kiállítást, a hétvégi roham elkerülésére használja ki a hétfői hosszú nyitva tartást.

Mivel a kiállításon több, mint ötven hazai és külföldi köz- és magángyűjteményből kölcsönzött műtárgy szerepel, köztük különleges alkotások, a nyitva tartás meghosszabbítására nincs lehetőség.

A közel százötven műalkotás és a kiállításra készült különleges installációk 2007. november 11-éig tekinthetők meg.

 

 

Fénykép: dr. Berta Gábor

 

Múzeummal közös épületben található Szent Imre-Templom (Barátok temploma) - Szent Imre kultuszának a középkor óta hagyományos központja - ugyancsak éjfélig tart nyitva. A programokról a templom honlapján is olvashat, a közlemények oldalon.

Reggel 8 órakor énekes szentmise lesz, 9 órakor pedig Spányi Antal megyéspüspök atya celebrál ünnepi szentmisét a székesfehérvári Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanárainak és diákjainak, valamint az egyházmegye többi katolikus iskolái küldöttségeinek részvételével.

10 órától fél 1-ig a templom a katolikus iskolák találkozójának keretében szervezett vetélkedő egyik helyszíne lesz.

A délután folyamán a nyitva tartó templomban imádságra van lehetőség, az érdeklődőknek pedig idegenvezetőink szívesen bemutatják a templom értékeit és tradícióját.

19.00 órakor ünnepi hangverseny keretében Mozart Requiemjét adják elő az Operaház szólistái, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a Primavera Kórus és az Alba Regia Vegyeskar. A koncertre belépőjegyek a Színház jegyirodájában és a helyszínen is vásárolhatók.

21 órától éjfélig pedig fiatalok közreműködésével az "Ezeréves ifjú" című program következik zenével, énekekkel, felolvasással, egy mindenki számára nyitott, otthonos templomi légkör megteremtésével (erre, mint a koncerten kívül az összes többi programra is a belépés természetesen ingyenes).

A délutánhoz hasonlóan ez idő alatt is meg lehet ismerkedni a templom értékeivel. A nap során a helyszínen engedményesen vásárolható meg a templom kiadásában megjelent, szintén "Az ezeréves ifjú" címet viselő tanulmánykötet.

- BPK -

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk