2019.01.16. - Az Útkereső filmklub bemutatja Wim Wenders filmjét Ferenc pápáról a Szent István Művelődési és Hitoktatási Házban.
A Hitünk és Életünk műsora adására 2019. január 13-én vasárnap kerül sor, az ismétlést pedig január 16-án is láthatják a Fehérvár Televízió adásában.
2019. január 18. - A domonkos nővérek szeretettel és hálatelt szívvel hívnak és várnak mindenkit Árpád-házi Szent Margit ünnepén Kongregációjuk alapításának 150. évfordulóját ünneplő jubileumi évet lezáró püspöki szentmisére.
2019. február 15. - Jelentkezz a Székesfehérvári Egyházmegye által indított hittanversenyre február 15-ig!
2019.01.12. – Katonai tiszteletadással és ökumenikus imádsággal emlékeztek meg az 1943. január 12-én, az urivi hídfőnél történt áttörés 76. évfordulóján. Emléktüzet gyújtottak a 26 esztendeje épült Don-kanyar Emlékkápolnánál, a pákozdi Mészeg-hegyen.
2019.01.03. – A város elsőcsütörtöki közös szentmiséjének és szentségimádásának első alkalmára ebben az évben a vízivárosi Jézus Szíve plébánián került sor.
2019.01.01. - Az újév első napján, a Szent Imre templomban Spányi Antal megyés püspök tartott szentmisét Szűz Mária Isten anyja ünnepén.
2019.01.01. - Szívből kívánom, hogy Isten országát tapasztaljuk meg, építsük, ennek az esztendőnek minden napján. Nem a magunk erejében, hanem annak az erőnek, kegyelemnek a birtokában, amelyet Isten ad mindenkinek bőkezűen, aki ezt tőle kéri.
December 24-én, a karácsonyi éjféli ünnepi szentmisét Spányi Antal megyés püspök celebrálta a Szent Imre templomban.


< 2018. április >
H K Sz Cs P Sz V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk