A X. Fehérvári Versünnep döntője - beszámoló

2019. 04. 06. | | 2019. 04. 09.

 

 

 

A X. Fehérvári Versünnep döntője

2019.04.05. - Tizenkét diák részvételével rendezték meg szombaton a X. Fehérvári Versünnep döntőjét. A zsűri magas színvonalú produkciókat láthatott a Városháza Dísztermének színpadán, a fiatalok szavalataikkal bizonyították, hogy szeretik és értik is a verseket.

A Versünnep győztese a zsűri döntése alapján Kneifel Nóra lett, aki Gyóni Géza: Csak egy éjszakára című versét szavalta.

A X. Fehérvári Versünnep zsűrijének elnöke ezúttal is Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas Érdemes Művész volt, a zsűri tagjai között pedig Závodszky Noémi színművész, Vakler Lajos újságíró, Bobory Zoltán író, költő és Tornyai Gábor plébános atya kapott helyet.

A döntő megnyitóján Hagymásy András, a Fehérvár Médicentrum Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, évről évre látszik, hogy ebben a városban számos olyan tehetség nevelkedik, akik méltán állnak színpadra és mutatják meg tehetségüket az egész városnak.

A X. Fehérvári Versünnep fináléjában Balázs Fanni Fernando Passoa: Pacal portói módra,  Kneifel Nóra Gyóni Géza: Csak egy éjszakára..., Csengey Márton Arany János: Visszatekintés, Rásky Gergő pedig Szabó Lőrinc: Kalibán című versét szavalta. Kiss Viktória Reményik Sándor: Vájd ki, Brunner Mátyás Kosztolányi Dezső: A rút varangyot véresen megöltük, Kerényi Réka Szilvia Dsida Jenő: Elárul, mert világít, Farkas Eszter Kőmíves Kelemen: Magyar népballadáját szólaltatta meg. Baksa Ervin István Karinthy Frigyes: Előszó, Krencz Virág Zsófia Reményik Sándor: Szeretnélek mellenragadni..., Szipola Antal Ady Endre: Finita, Balázs Fanni és Cser-Palkovics Gergely pedig József Attila: Minden rendű emberi dolgokhoz című versével érkezett a döntőre.

A szavalatok után a zsűri döntéshozatalra vonult vissza, majd a rendezvény két fővédnöke, Spányi Antal püspök és Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a versenyzőket és a hallgatóságot.

"Ezen a Versünnepen olyan ajándékokat kaptunk, melyek fontosak az ember életében. Nem valamiféle ünnepi kacatot, hanem valamit, ami elkísér bennünket, ami az életünket teszi jobbá és gazdagabbá. Fontos ez nekünk most, amikor azt látjuk, hogy bizonyos törekvések olyan emberi értékeket szorítanak háttérbe, vagy próbálnak elvalótlanítani, amelyek hozzá tartoznak egy nemzet létéhez, de hozzá tartoznak egy ember létéhez is. A gyökerek, a nyelv, a szellemiség, a hagyomány, mindaz, ami megtart bennünket." - fogalmazott Spányi Antal megyéspüspök.

Köszöntőjében Cser-Palkovics András polgármester arról szólt, hogy a X. Fehérvári Versünnep után nyugodtan mondhatjuk, hogy a város kulturális és oktatási életének hagyománya lett ez a rendezvény. Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott mindenkinek, aki segített ebben, különösen a Fehérvár Médiacentrumnak, a zsűri tagjainak és a tehetséges diákok tanárainak.

A zsűri döntését Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas Érdemes Művész ismertette: a harmadik helyezett Kiss Viktória, a második helyezett Csengey Márton, az első helyezett pedig Kneifel Nóra lett.

A Fehérvár Médiacentrum különdíját Farkas Eszter vehette át Hagymásy András igazgatótól, míg Rásky Gergő a SZÉPHŐ Zrt. különdíját kapta. Szintén különdíjas lett Cser-Palkovics Gergely, aki a Jobtain Kft. különdíját vehette át.

A győztes, Kneifel Nóra, a Teleki Gimnázium végzős diákja nem először vett részt a Versünnepen. A komoly témákat boncolgató költemények a kedvencei, nagyon szereti József Attila verseit, mégis Gyóni Géza verset hozott a döntőre. Mentora Varga Gabriella színésznő volt.

A zsűri elnöke, Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas Érdemes Művész értékelésében kiemelte, hogy a versmondás igény műfaj, amibe sok munkát kell beletenni, kemény órák, napok, hetek és hónapok munkája van egy jó produkció mögött. "Úgy gondoljuk, hogy magányos műfaj a versmondás és mégis közösségformáló erő. Ha a döntősök egymásra néznek életük folyamán bármikor, mindig cinkosság lesz a szemükben, ami azért születik meg, mert arra gondolnak, hogy magasrendű gondolatokat tudnak kifejezni olyan formában, amit csak a költők tudnak megálmodni." - mondta el Kubik Anna színművész.

Forrás és további képek:
szekesfehervar.hu

 Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

Korábbi Versünnap beszámolók:



Kapcsolódó videóanyag

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk