Adventi jótékonysági est - beszámoló

2010. 12. 04. |

 

előadás

 

Pénteken este Szent István Művelődési Házban  ebben az esztendőben is megrendezésre került az adventi jótékonysági est. Neves színészek, énekesek, táncosok közreműködésével a hagyományoktól eltérően a Ciszterci Szent István Gimnázium és a Talentum Református Általános Iskola az est teljes bevételét a vörösiszap áldozatainak megsegítésére ajánlotta fel. Azt est fővédnökei voltak Spányi Antal megyéspüspök és Somogyi László református lelkész, a presbitérium elnöke.

Neves énekesek, színészek léptek fel az esten, de érkeztek előadók a Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról, Délvidékről és a hagyományokhoz híven felléptek a Hermann László Zeneiskola, a Ciszterci Gimnázium diákjai, a református gyülekezet énekkara, valamint fiatal fehérvári tehetségek, énekesek.

A hagyományoktól eltérően a Ciszterci Szent István Gimnázium és a Talentum Református Általános Iskola az est teljes bevételét a vörösiszap áldozatainak megsegítésére ajánlotta fel. Azt est fővédnökei Spányi Antal püspök és Somogyi László református lelkész. Az est díszvendége volt ifj. Béres József, Béres Gyógyszergyár Zrt. Elnöke volt.

Akik az elmúlt években a székesfehérvári adventi jótékonysági estek látogatói voltak, emlékezhetnek, hogy színvonalas, és megható perceknek lehettek részesei. S hogy ez a hangulat idén is megelevendett, arról mind a határon túlról érkező fellépők, mind pedig a magyarországi előadók gondoskodtak.

Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: - BPK és Somogyi Tamás -

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk