A Honvéd Zenekar 25. jubileumi adventi koncertje a székesegyházban - beszámoló

2017. 12. 03. | | 2017. 12. 05.

 

 

A Honvéd Zenekar 25. jubileumi adventi koncertje a Székesegyházban

2017. december 3. - Az idei esztendőben is a hagyományoknak megfelelően a Székesegyházban rendezték meg a Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred és a Székesfehérvári Egyházmegye közös adventi hangversenyét. A székesfehérvári adventi programsorozat egyik nyitórendezvénye, a város kulturális életében unikumnak számító esemény. Összeköti az egyházat a honvédséggel, hozzájárul a honvédség és a civil lakosság kapcsolatának erősítéséhez a szeretet, az együvé tartozás, valamint az emlékezés jegyében.  

Immár huszonötödik alkalommal teltek meg a bazilika padsorai zeneszerető polgárokkal. Az eseményen részt vettek a fehérvári katonákon kívül a város közéleti vezetői is. Az ünnepi koncert kezdetén az adventi koszorú első gyertyáját Spányi Antal megyés püspök, Huszár János altábornagy, a MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka és Benda László ezredes, a Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred parancsonka gyújtotta meg.

A székesfehérvári püspök ünnepi beszédében a hit és a szeretet fontosságát hangsúlyozta az adventi időszakban. Beszélt az idő múlásáról, amely arra szólít bennünket, hogy szeretetben fogjuk meg egymás kezét, vegyük észre azt a szeretetet, amit kapunk a másiktól, és vegyük észre a lehetőségeket a jó cselekedetekre, ameddig csak az élet engedi.  A főpásztor azt is elmondta, fontosnak tartja a kapcsolatot a honvédséggel, a személyes találkozások lehetőségét. Régi hagyomány, hogy az advent Fehérváron a katonaság koncertjével kezdődik, amelyet nagy örömmel vár Székesfehérvár minden évben. A templom zsúfolásig megtelelik emberekkel, nagyon szép ünnepi esemény ez a város kulturális életében. „Mi örülünk, hogy helyet biztosíthatunk ennek az ünnepi alkalomnak és együtt hallgathatjuk azokat a szép dallamokat, amelyek az ember lelkét Isten felé emelik, ráhangolják gondolkodásunkat, szívünket a Megváltó születésének várására.” A megyés püspök végül a reményről osztotta meg gondolatait a hallgatósággal, amelyet az adventi koszorú első gyertyájának fénye szimbolizál. „Várjuk az ünnepet, a gyermek Jézus születését, aki elhozta az örömhírt számunkra. Azt, hogy a mi életünk is beteljesedik, a minket szerető, gondviselő Isten jóságából. Ez az advent legyen tartalmas és gazdag mindannyiunk szívében, lelkében, legyen teljessé életünkben az öröm, mert az Úr közel van hozzánk.” - fogalmazott a főpásztor, majd Székesfehérvár minden polgárának és minden katonának, - azoknak is akik szolgálatuk miatt távol teljesítik hivatásukat -  békés, boldog, reményben gazdag ünnepet kívánt.

Ruff Tamás őrnagy, karnagy a jeles évforduló tiszteletére egy különleges repertoárt állított össze. Műsorukban szerepeltek klasszikus és kortárs művek zenei, szépirodalmi valamint, Szentírási idézetekkel. A honvéd férfikar mellett közreműködött a Kodály Zoltán iskola a Kicsinyek kórusával, valamint Jónás Krisztina, Radics Éva, Alberto Gonzalez énekművészek és Szabó Miklós alezredes a Szabad Színház tagja. „25 éve immár, hogy ez a hagyomány van, hogy a Honvédzenekar nyitja meg az adventi rendezvénysorozatot. Ez egyfajta felelősség számunkra, hiszen az elődök nyomdokaiban mindenképpen jól kell teljesítenünk, de igyekszünk a legjobb tudásunk szerint megfelelni, az elvárásoknak – mondta el a karnagy. Természetesen nekünk nagy öröm ez a koncert. Hiszen szakrális közegben zenélni, szakmailag mindig egy nagy feladat, lelkileg pedig nagy élmény. Akár vallásos érzületű valaki, akár nem, ez mindig egy kicsit más. Itt máshogy szólnak a hangszerek, más az atmoszféra.” – mondta el a karnagy az ünnepség előtt.

A honvéd zenekar műsorában szerepeltek Rahmanyinov és Johann Sebastian Bach zeneművei, de Ennio Morricone művei is felcsendültek, valamint Dés László kortárs darabjaiból is válogattak. A megszokott magas szakmai színvonalon előadott ünnepi hangverseny valódi karácsonyra hangolódást, a várakozás élményét hozta el hallgatóságnak.

Berta Kata
Fényképeket készítette Dánielné Csiszár Nóra
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye 2005-2015

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk