A Honvéd Zenekar adventi koncertje a Ciszterci templomban - beszámoló

2018. 12. 02. | | 2018. 12. 04.

 

 

Adj békét, Uram! – A Helyőrségi Zenekar 26. adventi koncertje Székesfehérváron

2018.12.02. – A MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred, a Székesfehérvári Egyházmegyével közösen idén is megrendezte Adventi Hangversenyét Székesfehérváron, a Ciszterci-templomban. A koncertre megtelt a templom a zenekedvelő közönséggel, amelyen az MH Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar mellett számos ismert előadó is fellépett.

Kedves hagyománya minden évben a zenés estnek a közös gyertyagyújtás. Az adventi koszorún Spányi Antal megyés püspök, Sándor Zsolt dandártábornok, Benda László ezredes parancsnok gyújtották meg az ünnepre várakozás időszakának kezdetét jelző első gyertyát.

A főpásztor köszöntő szavaiban a helyes várakozásról, előkészületről beszélt karácsony ünnepére. „Az esztendő gyorsan pergő napjai között a legjobban várt nap karácsony napja, amelyet álmodozva várunk, de gondban is vagyunk, hogyan tudunk egymásnak örömet szerezni. Készülni kell, és a készületnek megvan a maga rituáléja, a maga ideje. Ez advent. Ráhangolódunk a csöndre, a befelé fordulásra, hogy meghalljuk, ami igazán fontos, és felfogjuk a lényeget – Isten szavát. Keressük az ajándékot, amely mögött ott van mindennek alapjaként az az egyszerű mondat, amely kimeríthetetlen tartalmat hordoz: Isten elküldte egyszülött Fiát, hogy általa éljünk.”

A telt házas, nagy sikerű esten közreműködtek a Fool Moon Vokálegyüttes, Varga Gabriella színművész, Radics Éva szoprán és Alberto González bariton énekesek, valamint Tóth Marcell zongorán. Vezényelt Ruff Tamás őrnagy, a zenei est programjának rendezője.

A helyőrségi zenekar hangversenye a város kulturális életének egyik legkiemelkedőbb adventi eseménye. Minden évben hozzájárul a honvédség és a civil lakosság kapcsolatának erősítéséhez, igazi karácsonyváró hangulatot teremtve a katonáknak és civileknek egyaránt.

Berta Kata
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 

Ez egyben székesfehérvári egyházmegyei honlapunk 10.000. bejegyzése.

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk