Akadálymentesített színházi előadás a Vörösmarty Színházban - beszámoló

2018. 12. 03. | | 2018. 12. 04.

 



Komplex akadálymentesített előadások lesznek a Vörösmarty Színházban

2018.12.03. – Teljeskörűen akadálymentesített bérletes előadássorozatot indít a Vörösmarty Színház a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvánnyal és a Fejér Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házzal együttműködve, jelentették be a sajtó nyilvánossága előtt advent első napjaiban a teátrumban. A program az egyenlő esélyű részvétel megteremtésén túl a társadalmi befogadás előmozdítását is segíti majd. Az eseménysorozat fővédnöke Spányi Antal megyés püspök.

A Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány már nyolc éve szervez a társadalmi érzékenyítés és szemléletformálás céljából akadálymentesített színházi előadást Székesfehérváron. Mahlerné Köfner Anikó, a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány elnöke elmondta, hogy az előadások előtt színpadbejárás lesz a látássérült embereknek, hogy tapintással is szerezhessenek információt a színpadról.

Spányi Antal püspök a tájékoztatón arról beszélt, gyermekkorától kezdve kialakult benne a szülői, családi gondolkodásmódból kifolyólag az az érzékenység a fogyatékkal élők iránt, ami hosszú évekig nem talált teret, mielőtt találkozott a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvánnyal. "Amikor idekerültem Székesfehérvárra, és találkoztam a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvánnyal, segítettem őket, amiben csak tudtam. Nagy öröm, hogy eljutottunk odáig, hogy ma már olyan nagy intézmények segítik ezt a munkát, mint a Vörösmarty Színház, amelyik nemcsak jelképes módon partner ebben az érzékenyítésben" – mondta el a megyéspüspök, aki szerint a bérletsorozat olyan világot nyit meg a fogyatékkal élők előtt, amely eddig el volt zárva előlük.

A 2018–2019. színházi évadban, a bérletes előadássorozatban három színdarab szerepel majd: a Chicago, a Black Comedy és a 80 nap alatt a föld körül. Az első előadásra várhatóan 2019 januárjában kerül majd sor – tájékoztatta a médiát Nagy Attila József, a színház ügyvezetője.

Nagyon fontosnak nevezte a jelnyelvi tolmácsolást, amely hallássérülteknek teszi érthetővé az előadást, továbbá a szöveges narrációt is, ami segíti a látássérülteket, hogy kövessék a darabot – mondta el Tóth Lajos az akadálymentesített előadások egyik rendszeres látogatója, aki Szemánszki Renáta jelnyelvi tolmács segítségével adta át sokak nevében köszönetét a lehetőségért.

A teljes körűen akadálymentesített program legfőbb értéke egy olyan fizikai és info - kommunikációs (autizmus, értelmi fogyatékos, hallássérülés, látássérülés) szempontból egyaránt akadálymentesített színházi előadás megvalósítása, amely Magyarországon példaértékű.

Berta Kata
Fényképeket készítette Gáspár Péter
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk