Az egyházak és civil szerveztek közösségfejlesztő tevékenységének bővítésére kiírt pályázat - beszámoló

2017. 02. 24. | | 2017. 02. 28.

 

 

 

2017.02.24. - Az előítéletesség és hátrányos megkülönböztetés elleni többszintű fellépésre, a hátránykompenzáció megvalósítására, és ezeken keresztül a társadalmi esélyegyenlőség fokozására pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi és civil szervezetek számára az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében. A pályázat céljáról Soltész Miklós az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Schanda Tamás, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára, valamint Spányi Antal püspök tartott sajtótájékoztatót Székesfehérváron.

Soltész Miklós elmondta, A társadalmi kohézió erősítése az egyházak és civil szervezetek közösségfejlesztő tevékenységek bővítésével című felhívás 2017. február 14-én jelent meg. Az első beadási időszak március 30-tól április 18-ig tart. Az egyházak és a civilek külön-külön nem, csak közösen adhatnak be pályázatot, egyenként 25 millió és 50 millió forint közötti összegekre. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 8 milliárd Ft.

Schanda Tamás, az európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a pályázat révén az érintett szervezetek hatékonyabban elláthatják majd feladataikat. A pályázatok százszázalékos támogatási intenzitásúak, tehát önrészt nem igényelnek, és a projektek elején 50 százalékos előleget is kérhetnek a nyertesek a megvalósítás elindításához.

Spányi Antal székesfehérvári püspök reményét fejezte ki, hogy a magyar társadalom összetartó erejének növelésére, a különböző társadalmi csoportok együttgondolkodására, az eddig elszigetelten működő szervezetek együttes cselekvésének előmozdítására a pályázat jó lehetőséget ad majd.

A felhívás keretében támogatják a szemléletformálásra, a társadalmi érzékenyítésre, a társadalmi együttélés javítására szolgáló tevékenységeket, így az egyházak hátránykompenzációs tevékenységének fejlesztését, a célcsoport ön-érdekérvényesítő és önszerveződési képességének kialakítását és fejlesztését.  A részcélok között szerepel a prevenció vagyis az áldozattá, bűnelkövetővé válás megelőzése, szenvedélybetegség megelőzése, a szolgáltatások adekvát, komplex rendszerré szervezése, a hatékony tevékenység-koordináció kialakítása.

A pályázat célcsoportjai a hátrányos helyzetű emberek, a romák, fogyatékkal élő személyek, a szenvedélybetegek, a demens, idős vagy hajléktalan személyek, a bűnelkövetők, valamint a bűnelkövetés, áldozattá válás szempontjából kiemelten veszélyeztetett gyermekek és fiatalok, javítóintézetben vagy büntetés-végrehajtási intézetben elhelyezettek.

Berta Kata
Képek: Somogyi Tamás
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata


Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk