Egyházmegyei Karitásznap - beszámoló

2012. 01. 28. | | frissítve 2012. 03. 04.

 

A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász évnyitó konferenciáját tartotta a Szent István Művelődési Házban, amelyre minden egyházközségből érkeztek önkéntes munkatársak, mintegy kétszázan. A találkozó egyben jubileumi ünnepsége is volt a karitatív szervezetnek: az egyházmegyében 20 éve szervezetten működő önkéntes egyházközségi csoportok és a karitász központ munkáját vették számba valamint felkészültek a következő év jótékonysági akcióira.

 

 

 konferencia              résztvevők

 

 

Spányi Antal megyés püspök, a Katolikus Karitász püspök-elnöke a konferenciát megnyitó beszédében megköszönte az önkéntesek áldozatos és szeretettel teli munkáját. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Katolikus Karitász nemzetközi és országos akcióira nagy szükség van, de a legnagyobb értéknek a karitász munkatársak személytől személyig ható munkáját tartja. A magányosok, a betegek, a szegények vagyis az elesettek segítése az igazi  Krisztus követés tanúsága - emelte ki a püspök. „Amit egynek nem tettetek, e legkisebbek közül, nekem nem tettétek" (Mt 25,34-45). – A másik nagy ereje a karitatív munkának, hogy nem követi az erősen befolyásolt közgondolkodást, és a negatív hírek ellenében a jó hírt, az igazságot viszik karitász munkatársak az emberekhez közel. A főpásztor arra hívta fel még figyelmet, hogy a székesfehérvári egyházmegyében Prohászka Ottokár püspök öröksége kötelez bennünket, hogy a közjó érdekében cselekedjünk, hisz Magyarországon a szociális gondolkodás kialakításának nagy alakja volt ő: ezirányú tettei és írásai máig hatnak. Majd a megyés püspök hozzátette: püspökelődje példája nyomán, néhány éve minden plébánián kérte az önkéntes karitász csoportok megalapítását, amelyek nagy része mára már jól működő csoporttá vált.

A találkozón Klesitz Angéla az Otthon Segítünk Alapítvány vezetője tartott előadást a „Szükséges Szeretetről”. Kifejtette, hogy a tudomány mai állása szerint a gyermek agyi fejlődéséhez, annak helyes működéséhez szeretetre van szüksége. Felnőtt korunkban a probléma megoldási készség nehézségének egyik oka a gyermekkorban megsérült érzelmi szabályozás. Ezért a karitász munkatársak a segítő kapcsolatban nagyon sok, egyensúlyát vesztett emberrel találkoznak. Számukra nagyon fontos a személyes példa, hogy a karitász munkatársak önmagukkal rendben legyenek.  Nagyon fontos az empátia, a feltétel nélküli szeretet gyakorlása, ami Krisztus ajándéka, mert ettől több egy karitász önkéntes segítsége. Ha valakit nem tudunk kimozdítani lehetetlen helyzetéből, akkor imádkozzunk érte. Az előadó végül hozzátette: kutatások támasztják alá, hogy komoly egészségfaktor a másokon való segítés. Egészségesebb lelkületűek azok, akik törődnek a másik emberrel.

Nagy Lajosné Krisztina a Székesfehérvári Egyházmegyei Katolikus Karitász  igazgatója a találkozón bemutatta a 80 éve kezdődő, és 20 éve újrainduló Katolikus Karitász történetét. Visszaemlékezett a székesfehérvári egyházmegyében induló központi szervezet megalakulására és bemutatta azokat a szociális intézményeket, amelyeket azóta indítottak el (RÉV Szenvedélybeteg Segítő Szolgálat, Szent Kristóf Ház - Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye).

A konferencia záróeseménye annak a kiállításnak a megnyitása volt, amely lépésről lépésre bemutatja a 80 éves katolikus karitász és intézményeinek megalakulását, az önkéntesek sokrétű munkáját. Érdekessége a kiállításnak, hogy bemutatja a napjaink katasztrófáiban (vörösiszap, áradások) hogyan álltak helyt, segítették az újjáépítést a katolikus karitász önkéntesei.

 

Fényképeket készítette és szöveg BPK
Videó: Somogyi Tamás és BPK

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár


< 2019. augusztus >
H K Sz Cs P Sz V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk