X. Egyházmegyei Látónap - ima és böjt a szentatya szándékára - beszámoló

2013. 09. 07. | | frissítve 2013. 09. 08.

 

 



Idén is megrendezésre került a Székesfehérvári Egyházmegye papokat és hívőket együtt gondolkodásra, közös cselekvésre hívó éves konferenciája az ún. „Látónap”.

A lelki nap koncelebrált püspöki szentmisével kezdődött a Székesegyházban, amelyet a szokásostól eltérően nem az egyházmegye, hanem a Szentatya szándékaira ajánlott fel Spányi Antal megyés püspök. Az egyházmegye papsága és a hívek sokasága csatlakozott az alig egy hete kihirdetett imára. „Látva a zűrzavart a világban, az Isten ellenes erők működését, meghallottuk a Szentatya szavát, hogy imádkozzunk közösen egy szívvel - egy lélekkel a világ békéjéért, Szíria békéjéért és a XXI századi keresztények, különösen az üldözött keresztények békéjéért. Imát és böjtöt ajánlunk mi is, hogy az a béke, ami Isten ajándéka, töltse be az emberek szívét” – mondta a szentmise bevezetőjében a főpásztor.

Spányi Antal püspök beszédében arról a békétlenségről beszélt, amelyet gyakran megélünk magunkban, a környezetünkben, az egész világban. Ilyenek a zavart keltő gondolatok, a másokat kihasználó, önző szándék, az erőszak legkülönbözőbb formáinak követése, a vakság a valóságra. Mindez mutatja, mennyire hiányzik Isten békéje az életünkből – mondta a főpásztor. Akit azonban Krisztus hív, azt megajándékozza békéjével, és azt mondja: menjetek el az egész világra és osszátok meg mindenkivel, amit tőlem kaptatok. Ne hallgassunk a kísértő szavára, - figyelmeztetett a püspök - ami szítja az egymás elleni gondolatot, az önzést, gyarlóságot, ami annyi keserűséget okoz a világban.  A főpásztor arra bíztatott, hogy az Istentől kapott kincseinkkel szálljunk szembe a világban jelenlevő gonosszal. Halljuk meg a Szentlélek szavát, legyünk szabadok a jóra, járjunk Jézus nyomán és valósítsuk meg Isten akaratát, a békét a földön!

A szentmise után a hívekkel megtelt templomban szentóra következett a megyés püspök vezetésével. Soha többé háborút! Imádkozzunk, hogy hallgassanak el a fegyverek, Mária népek királynője, Béke királynője, könyörögj Szíriáért a világért, és érettünk – hangzott el az imádságban. Imádkozzunk mindazokért, akik az erőszaktól szenvednek, hogy ennyi szenvedés, borzalom után ne veszítsék el a reményüket, hisz minden embernek joga van a békére, a tiszteletre.

Az imádság után a 10. alkalommal megrendezett találkozón a Székesfehérvári Egyházmegye hitoktatói, és lelkipásztori munkatársai vettek részt, hogy az új oktatási törvény alapján az iskolai hitoktatásról tájékoztatást kapjanak.

Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató köszöntőjében idézte XVI. Benedek pápának a Hit kapuja apostoli levelét. Az iskolai hitoktatással is egy kapu nyílt meg előttünk - mondta.

Spányi Antal püspök bevezetőjében hangsúlyozta, a hittan nem lett kötelező, de választható, és beleillik az iskolai rendbe. A hitoktatással nem csak tanítani, hanem nevelni is lehet, a gyerekeken keresztül Isten üzenete eljuthat a családokhoz, sok-sok emberhez.  A megyés püspök bejelentette, hogy az Egyházmegyei Hivatal felállította az Egyházmegyei Hitoktatási Főhatóságot, amelynek munkatársai segítik, koordinálják ezután a világi hitoktatók munkáját, és amelynek elnöke Szalma István diakónus lett.

Ezután Szalma István bemutatta az iskolai hitoktatással kapcsolatos rendelkezéseket, a felvetődött kérdéseket. Elmondta, a nem egyházi iskolákban a gyerekek több mint 50 %-a igényelte a hittanoktatást. Ez a nem várt eredmény reményre ad okot, de nagy felelősség is. Hisz ők azok, akiknek a szülei már nem részesültek hitoktatásban. Az elnök tájékoztatott arról is, hogy az egyházmegye iskoláiban erkölcstan nem, csak hittanoktatás lesz. Felvázolta az év során felmerülő még nem eldöntött kérdéseket, például az óraszám, vagy ingyen tankönyv kérdése.

Semegi Józsefné az Egyházmegyei Hitoktatási Felügyelőség munkatársa az oktató lelki beállítottságáról beszélt, miszerint teljesítse kötelességét és éljen a jogaival, udvarias, nyitott, megszólítható, kedves legyen. Felkészülten menjen órára, nem rutinból. Ismerje jól a hitét, hogy a katolikus gyerekek katolikus hitoktatást kapjanak. Soha ne késsen el, legyen jól öltözött, imádkozzon a gyerekekért, járjon a szentmisére és lehetőleg ott, ahol a gyerekek is – emelte ki a legfőbb szabályokat a hitoktatónő.

Virág Orsolya a Felügyelőség másik munkatársa egy Don Bosco idézettel kezdte előadását: az iskola nem más, mint az a hely, ahol jót lehet tenni. Az idei tanévben lesznek nehézségek, de ez nagy lehetőség is a hitoktatók számára. Színvonalas, igényes, élménydús hitoktatást kell végezni beépülve az iskola életébe - mondta. Majd hasznos gyakorlati bemutatót tartott óramenetekről, szemléltető eszközök használatáról, és tanmenetekről.

A Látónap kiscsoportos beszélgetésekkel zárult, amelyen még több kérdést átbeszélhettek a hitoktatók munkájukkal kapcsolatban. Összegzésül elmondható, a nap egy komoly lelki és szellemi erősítés volt, hogy a hitoktatás szakmailag megfeleljen a mai iskolai követelményeknek és nem utolsó sorban a mai gyerekeknek.

BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és BPK

 


 

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk