Egyházmegyei Zarándoklat Bodajkra - elsőáldozók zarándoklata - beszámoló

2018. 09. 15. | | 2018. 09. 17.

 

 

Mária krisztuskövetése a mi krisztuskövetésünk – Elsőáldozók bodajki zarándoklata

2018.09.16. – Magyarország egyik legszebb és legősibb zarándokhelyén, Bodajkon ünnepelték a Segítő Szűzanyát, Spányi Antal megyés püspök meghívására az egyházmegye plébániáiról érkező mintegy 300 elsőáldozó és sokszáz zarándok jelenlétével a megye határain túlról is. Az ünnepen nemcsak az első magyar szent család, Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre ereklyéi, hanem – a búcsúra érkező Eucharisztikus Kereszttel – számos magyar szent földi maradványai előtt imádkozhattak a hívek a Szent Szűzhöz. A kétnapos búcsú püspöki főmiséjére is folyamatosan érkeztek gyalogos zarándokok, akiket Mórocz Tamás, a kegyhely plébánosa minden alkalommal személyesen fogadott.

Nyitott szívvel és mély lélekkel készültek a helybéli gyerekek és felnőttek a mintegy ezer zarándok érkezésére, valamint az ünnepi főpapi szentmisére. Domavári Hanna hittanos egy Mária énekkel köszöntötte a bodajki Szűzanyát. Mórocz Tamás plébános köszöntőjében elmondta: ahogy a bodajki templom hatalmas felújításon megy keresztül, úgy épül a hívek és a zarándokok szívében újjá a tisztelet és szeretet a Szűzanya iránt, rajta keresztül Szent Fia és a Mennyei Atya iránt. „A kegyhely olyan, Istentől jövő békét ad az ide érkezőknek, amely elmélyíti a hitet, és kiengesztelődést hoz a családokban, az emberi kapcsolatokban.”

A plébános köszöntötte a megjelent országos, megyei és városi közéleti vezetőket, paptestvéreit, az elsőáldozókat és családtagjaikat, a hitoktatókat. Megköszönte a megyés püspöknek, hogy Bodajk ma nemcsak a külső és belső templommegújításról szól, hanem lelki tartalommal is megtöltődhet a kegytemplom főünnepe. „Az ország egyik megkülönböztetett szent helyére a főpásztor hívására nemcsak a plébániák zarándokai érkeznek, hanem évről évre eljönnek az elmúlt évben szentáldozáshoz járuló fiatalok is. Így nemcsak külsőségeiben, hanem a szívünkben szépül meg ez a hely. Mondjuk el a Szűzanyának minden gondunkat, kérésünket, de halljuk meg azt is, amit személyesen tőlünk kér az Úr” – buzdított végül Mórocz Tamás atya.

Spányi Antal püspök, miután köszöntötte az ünneplőket, megköszönte a gyermekek csodálatos énekét, és arra kérte a jelenlevőket, együtt adjanak hálát Istennek minden kegyelméért, amelyet a Szűzanya által adott. Közös imádságban kérjék a hitben való hűség és kitartás kegyelmeit, valamint a Szűzanya közbenjáró imáját, hogy segítsen a kitartó Krisztus követésre és életünk végén majd az örök boldogságba. „Ha Máriára nézünk, eszünkbe jut a sok kérés, amelyet a szívünkben őrzünk, és rábízzuk Máriára, az Égi Anyára, hogy imádkozzon értünk.

Beszédében a főpásztor áttekintette, hogy a kereszténység történelme során a különböző korok embere hogyan fordult a Boldogságos Szűz Mária felé égi közbenjárásáért. „Így tettek a mi nemzetünk szentjei, azok is, akiknek ereklyéi ebben az Eucharisztikus keresztben jelen vannak. … Nemzetünk nagyjai egykor megértették, mit jelent a magyar nép számára a Mária tisztelet, a Boldogságos Szűzanyát kérni hazánkért. Mi is mindnyájan, sokszor fohászkodunk a Szűzanya segítségéért, és imádságunk által sok kegyelmet kapunk, mert Égi Anyánkat Krisztus meghallgatja.

A főpásztor Mária életét is végig elmélkedte, szemlélve a Szűzanya örömeit és fájdalmait, amelyeket saját életünkben is megtapasztalunk. „Amikor Máriához imádkozunk személyes ügyeinkért, azon is el kell gondolkodnunk, hogy Ő életpéldájával is segít bennünket. Követve a Szűzanyát az imádságban, törekedjünk mindig Isten jelenlétében lenni, hogy minden körülmények között legyen lelkierőnk a keresztbe kapaszkodva Krisztushoz tartozni. Tanuljuk meg Máriától a belső készséget, a szolgáló szeretetet, a csöndes, egyszerű szolgálatot. Mert minden keresztény felelős minden emberért, ránk bízta Isten a hit kegyelmét, amely tanúságtételünk által válik nyilvánvalóvá. … Szükségünk van az égi közbenjárásra, mert gyengék vagyunk a kísértésben, Mária segít, senkit sem hagy magára.  A kért imádságok beteljesednek, csak legyen reményünk és bizalmunk benne.

Az elsőáldozókat a megyés püspök így buzdította: „Itt Bodajkon úgy sejtsétek meg Mária szeretetét, mint aki a magzat Jézust hordozta. Ti is Krisztussal a szívetekben járjatok az élet útján.” Majd arra biztatott mindenkit, legyen közösségben Máriával, nézzen Mária szemével, aki a Kánai menyegzőn meglátta a szükséget szenvedő embert. „Vegyük észre a mellettünk állókat, és nagy bizalommal szóljunk Krisztusnak, hogy segítsen. Ajánljuk Őneki az emberiség nagy családját és a körülöttünk élőket. Tekintsünk országunk nagy szentjeire, amikor kívülről jövő erők fel akarják számolni mindazt, ami erény, tisztesség, le akarják rombolni mindazt, ami emberség, tisztaság és szépség a társadalom életében. „Nem mindegy, mit kiabálnak ránk, és képesek vagyunk-e okos választ adni, keresztény szellemben szólni vagy sem. Látjuk-e a magunk feladatát, vagy azt mondjuk, vívja más a harcainkat. A keresztény ember ebben a világban Krisztus tanúja. Mária és szentjeink segítenek bennünket, hogy méltók lehessünk a keresztény névre, küldetésünkre” – fejezte be a beszédét a főpásztor.

A szentmise végén, megerősödve a szentáldozás kegyelmeiben, a megyés püspök vezetésével az elsőáldozók és a hívek közösen imádkoztak a kegytemplom előtt álló magyar szent család szobránál a magyar családokért, hazánkért. Az ünnep végén a Segítő Szűz Mária kegyképéhez vonultak, majd a templomban felállított Misszióskereszt előtt kérték a magyar szenteket az Eucharisztikus Kongresszus kegyelmeiért. A zarándokoknak lehetőségük volt a kereszt előtti hódolatra, vagyis a személyes imádságra, térdhajtásra, tiszteletadásra.

Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk