Első csütörtöki Eucharisztia ünnep (Felsőváros) - beszámoló

2016. 06. 02. | | 2016. 06. 03.

 

 

Nem lehetünk gyenge keresztények - Elsőcsütörtöki ima Székesfehérváron

2016.06.02. - Közös szentmisére és imádságra gyűltek össze Székesfehérvár hívei Jézus Szíve főünnepe előtt a Felsővárosban, hogy együtt engeszteljenek és fohászkodjanak új papi és szerzetesi hivatásokért és imádkozzanak a székesfehérvári egyházmegye szándékaira. Spányi Antal megyés püspök tanítása arról szólt, nem lehetünk gyenge keresztények a mai világban sem, hirdetnünk kell, hogy Isten szeretete mindennél erősebb.

A főpásztor arra emlékeztetett, hogy a hívő ember sorsa, a jelen és a jövő csak Jézus Krisztusban nyer értelmet. Ahogyan Jézus egész életét az emberek üdvösségéért szánta oda, úgy a keresztényeknek is ez az életcélja. Nincs semmi fontosabb, mint másoknak szolgálni, az Ő szeretetével. „Nem lehetünk közömbösek és megalkuvók, - mondta a főpásztor - mert Isten arra hívott minket, hogy egész életünk tanúságtétellé váljon. Szavainkban és tetteinkben, Isten örök szeretetét kell hirdetnünk. Vállalnunk kell minden nehézséget mindent, mert erre van szüksége a mai világnak. Ahogy a szentmise szentleckéje tanítja, ha vele élünk és halunk, akkor sorsunk az övé.”

A megyés püspök arra is bíztatott, elmélkedjük át, mit kíván Isten szeretete tőlünk. Aki találkozik az Úrral, olyan öröm él benne, hogy szívét és életét neki ajánlja. A keresztény ember így mindent Istenben lát és mindent Istenhez mér, hozzá igazodik. „Jézus Szívének tanítása ma is aktuális számunkra, mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja” - írja a Szentírás.

„Csak az Istennek adott életben találjuk meg tehát magunkat. Az igazi szeretetkapcsolatban, teljesen odaajándékozzuk másoknak életünket. Ha hiszünk Jézus szívének szeretetében akkor mindent odaadtunk neki, elhagyjuk bűneinket, rossz szokásainkat, és a gonosz lélek nem támadja többé szívünket. Krisztus apostolaivá válunk és egy erős kereszténységet építünk fel” - fejezte be beszédét a főpásztor.

A szentmise után kezdődött a szentóra, amelyen Spányi Antal püspök Prohászka püspök szavaival elmélkedett Jézus Szent Szívéről. „Jézus szívéből lángok törnek elő, jelzik szeretetét, mellyel e nagy kórházban jár és cseppekben gyógyszerként saját lelkét és életét csepegteti a haldokló lelkekbe; önmagát adja, hogy mindnyájan éljünk. Azért szíve a szeretet iskolája is; így kell szeretni; adni, áldozni kell. – Lángjai jelképezik a mi lelkünk szenvedélyeit is, ellentétjeit az ő lelki életének s e lángok kínozzák őt. Mennyi korom van szívünk lángjaiban, mennyi homály és megzavarodás. A szent áldozás szentségi kegyelme e piszkos lángot tiszta izzássá változtatja.” - hangzottak az Elmélkedések az Evangéliumról könyvből.

Berta Kata
Képek: Somogyi Tamás
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 



Korábbi évek beszámolói:


Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk