Emléktűzgyújtás a Don-kanyar Emlékkápolnánál - beszámoló

2014. 01. 12. | | frissítve 2014. 01. 14.

 

 

 

A hagyományokhoz híven ökumenikus imádsággal emlékeztek meg az Urivi áttörés 71. évfordulóján a 2. Magyar Hadseregre a pákozdi Mészeg-hegyen álló Don-kanyar Emlékkápolnánál. Az 1848-as pákozdi csata emlékhelyének közelében álló kápolnánál, egy ismeretlen katona nyugszik, akinek földi maradványait Roszkino falu mellől szállították haza, méltó emléket állítva a doni hősöknek.

Az ünnepségen Bobory Zoltán, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetsége elnöke köszöntőjében elmondta: Az utódoknak joga van, hogy tisztán látva, szerető, megbecsülő érzésekkel érdeklődjenek nagyapáik történelmi szerepe és életáldozata iránt. Általánosságban megbélyegezni egy hadsereget, árt a megbékélésnek. „Szeretnénk, ha az emléktűz fénye, melege eljutna azokhoz, akik a magyar honvédeket nem tisztelendő hősként és áldozatként kezelik”- mondta az elnök.

Az idei megemlékezésen Vargha Tamás a Honvédelmi Minisztérium államtitkára mondott beszédet: „Megrendülten, a tanulságokat kutatva emlékezünk a végzetes 20 századi esemény évfordulóján, és tisztelegünk a magyar katonák előtt, akik parancsot teljesítettek egy olyan fronton, amelyen a német hadsereg előrenyomulása már elakadt... Bekövetkezett a honvéd haderő egyharmadának elvesztése: megfagytak, fogoly táborokba kerültek, hősi halált haltak az orosz fegyverektől, vagy testileg-lelkileg megrokkanva vánszorogtak haza, hogy aztán fél évszázados némaságra ítéltessenek” - majd hozzátette. "Ideje, hogy megtanuljunk kíméletlen őszinteséggel szembenézni önmagunkkal, hibáinkkal és mulasztásainkkal. Ideje, hogy nemzeti tragédiánkból tanulva kezünkbe vegyük népünk és nemzetünk sorsának alakítását, és ideje megvalósítanunk a nemzeti önrendelkezés princípiumát."

Bencze András evangélikus püspök-helyettes után, Berze János református lelkész és Neubarth István, a székesfehérvári izraelita hitközség elnöke mondott imát a munkaszolgálatosokért.

Majd Spányi Antal székesfehérvári püspök azt kérte az emlékezőktől, hogy ennél a kápolnánál, úgy emlékezzenek a Don-kanyarnál elesett katonákra, akik a feltámadásra várnak. „Ne felejtsük el életáldozatát azoknak, akik nemcsak parancsot teljesítettek, hanem egy országot és egy nemzetet akartak védeni. Emlékeznünk kell a hősi halottakra, de azokra is, akik fájdalmukkal a szívükben éltek a haza nem tért, elvesztett, hozzátartozójuk miatt. A hősök álljanak példaként előttünk, mert nekünk is tudnunk kell, mivel tartozunk ma a nemzetünknek, hazánknak.” Imájában a megyés püspök a halottaknak örök üdvösséget, az élőknek kegyelemi erőt kért, hogy „felépüljön végre ez a nemzet és ország, amelyet ennyi szenvedés ért, amely áldozatot hozott szabadságáért.”

Az ország első ökumenikus imahelye mára nemzeti zarándokhely lett. Minden évben, tartanak emléktűzgyújtást az urivi áttöréskor elhunyt katonák emlékére. De nemcsak a tragédia évfordulóján, hanem Hősök napján és Halottak Napján is püspöki szentmisében róják le kegyeletüket a múlt hősei és áldozatai előtt a honvédség, állami és civil szervezetek, magánszemélyek részvételével. A Pákozdon 2002-ben létrejött Katonai Emlékparkban (KEMPP) megérdemelten kapott kiemelt helyet a Don-kanyar emlékkápolna.

BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és BPK

 


 

Korábbi évek beszámolói:


Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk