| 2017. 01. 13.
Emléktűz gyújtással, imádsággal tisztelegtek a hős katonák előtt a Don-kanyar emlékkápolnánál
2017.01.12. – Huszonharmadik alkalommal emlékeztek meg a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiájáról Pákozdon, a Don-kanyar emlékkápolnánál. Az Urivi áttörés évfordulóján kegyeleti tűzgyújtással, visszaemlékezésekkel, ökumenikus imádsággal tisztelegtek a 2. Magyar Hadsereg elhunyt katonái előtt. Az ünnepség a mintegy 120 ezer magyar honvédről szólt, akik az urivi hídfőnél indult támadásban haltak meg 74 évvel ezelőtt. A megemlékezést a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a 457. számú Prohászka Ottokár Cserkészcsapat és a rendezvényt biztosító Katonai Emlékpark vezetősége szervezte. A ünnepség kezdetén P. Maklári Éva, Utassy József: Gyászdoboz című írását mondta el és Cserta Gábor megzenésített versei hangzottak el.
Hős magyar katonák emléke előtt tisztelegnek minden évben Pákozdon, az 1993-ban emelt kápolnánál. 23 évvel ezelőtt helyezték örök nyugalomra itt, a Roszkino falu mellől hazaszállított ismeretlen katona földi maradványait, hogy méltó emléket állítsanak a doni hősöknek. 2. Magyar Hadsereg1943. január 12. és február 9. között a Don-kanyarban megsemmisült. Az ott vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak. Erről emlékezett meg Spányi Antal megyés püspök az imádságos megemlékezésén.
„Az örök igazsággal újra meg újra szembe kell nézni az embernek. A hazugság, a bűn mindig tragédiákat szül és mindig fájdalmat hagy maga után. Amikor az ország és a nemzet Trianon sebétől szenvedett, hatalmas területeket veszített el és családtagok egy pillanat alatt, egy másik állam polgárai lettek, - sokszor megvetett és sokad rendű polgárai,- akkor nem volt más módja az országnak, ennek a népnek, mint az, hogy megtegyen mindent, hogy az ezeréves határokat megpróbálja visszaállítani, az elszakadt családtagokat újra az anyaországhoz, az otthonhoz kapcsolni. Így indult el a tragédia, amely 74 évvel ezelőtt, borzasztó szenvedéseket, és hatalmas véráldozatot követelt. Az események megítélése azonban mind a mai napig, kettőségtől szenved. Látjuk az embereket, akiknek mint katonáknak, parancsot kellett teljesíteni, de amelyért könnyű volt szívükben és lelkükben azonosulni, mert ott élt bennük a kettős parancs: ezért a földért, ezért a hazáért élni és halni kell és a családot szeretni kell, és kötelező mindent megtenni érte. Ezért vállalták ők azt a küldetést, amely tragédiába torkollott, amely oly sok szenvedést hozott, és amelyről oly sokáig, még beszélni sem volt szabad.” - hangsúlyozta a főpásztor.
A megyés püspök után a történelmi egyházak képviselői közül először Oláh Emil alezredes, protestáns tábori esperes szavai következtek. ”Szilárdan álljatok meg rendületlenül, rendíthetetlenül,... tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban. Ez a Pál apostoli mondat összekapcsol bennünket a 74 évvel ezelőtt történtekkel, az ott harcoló magyar testvérekkel. Nagyapáik hite beleivódott ebbe a nemzedékbe, és a kapát és a kaszát fegyverre cserélték, mert tudták, hogy a munkájuk nem hiábavaló, sem itt földön, sem az örökkévalóságban.”- hangzott el a beszédben.
A tábori esperes imáját Bencze András helyettes püspök, evangélikus lelkész megemlékezése követte. Szavai arról a sötétségről szóltak, amely körülvette egykor a hidegben, a hóban a katonákat, akiknek félni kellett a fénytől, nehogy meglássák őket. Áruló fény volt, és nemzedékek halálfélelmét élték át vele. „Jézus azt mondta, én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. Imádkozzunk, hogy az Ő fényében, elhaljanak a gyilkos indulatok, más tűz égjen, hogy melegedjenek az emberek, hogy legyőzze a nap a sötétséget, hogy áldott világosság legyen, amely legyőz minden rosszat a földön.” - mondta el imájában a lelkész.
A megemlékezésen beszédet mondott Bobory Zoltán, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetsége elnöke. „Hallgatjuk a híreket, és amikor közeledik január 12-e, érezhetjük, hogy örömteli események jelzik a változást, ami a 2. magyar hadsereg emlékezetét, történelmi megítélését és hősiességének elfogadását hirdeti. Rendkívül megnyugtató és büszkeséggel tölt el mindenkit, aki a feledés emlékművének a lerombolását szívügyének tekintette.”
Az elnök felolvasta Jerzi Snopek, Lengyelország rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének levelét is, aki arra emlékeztetett, hogy a második világháború fájdalmas következményekkel járt mind a magyar, mind a lengyel nemzet számára. A két nemzet két, egymással szemben álló táborba került, az ezer éves barátság komoly próbának lett kitéve."De ebben a próbában is képesek voltunk mi lengyelek és magyarok megőrizni emberi méltóságunkat, megmenteni barátságunkat. Hálával őrizzük emlékezetünkben a magyarok vendégszeretetét, hiszen 100 ezer lengyel háborús menekültet fogadott be ez az ország." - hangsúlyozta levelében a lengyel nagykövet. "Tiszteljük egymás eleven sebeit, élő emlékezetünkkel újra és újra megérintjük őket. Ilyen sajgó seb a magyarok számára a második magyar hadsereg vértanú halála, a szovjet túlerővel szemben reménytelen küzdelemre kényszerített katonák tízezreinek áldozata." - írta levelében.
Az ünnepség végén elhelyezték a megemlékezés koszorúit a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság képviseletében, az egyházak és civil szervezetek nevében. Az eseményen Székesfehérvár Önkormányzata képviseletében Róth Péter alpolgármester tisztelgett a hősök emléke előtt.
Berta Kata
Képek: Somyogyi Tamás
Korábbi évek beszámolói:
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk
