Emléktűzgyújtás a Don-kanyar Emlékkápolnánál - beszámoló

2011. 01. 12. |

 

emlékezők a tűz előtt

 

A hagyományokhoz híven emlékeztek meg január 12-én, az Urivi áttörés 68. évfordulóján a 2. Magyar Hadseregre a pákozdi Mészeg-hegyen a Don-kanyar Emlékkápolnánál.

Tizenhetedik alkalommal lobbant fel az emlékezés lángja és kondult meg a lélekharang a 2. magyar hadsereg hősi halottaira emlékezve. A székesfehérvári Szent István Művelődési Ház igazgatója, Bobory Zoltán, aki egyben a Doni Bajtársak Szövetségének elnöke és a Don-kanyar Kápolna Alapítványának titkára elmondta, amikor elkezdték a megemlékezések szervezését és az emlékhely építését nem gondolták, hogy hamarosan nemzeti zarándokhellyé válik a Pákozd Mészeg-hegyi kápolna.

Emlékbeszédében Fodor Lajos Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára történelmünk leggyászosabb és legértelmetlenebb veszteségének nevezete az 1943-as doni katasztrófát. „Emlékeznünk kell, mert ezzel tartozunk az elesetteknek és azoknak is, akik a megpróbáltatásokat túlélve hazatértek, de itthon, a kommunista hatalom által számkivetetten, a társadalom peremén kellett élniük, csak azért, mert a haza iránti kötelességüket teljesítették”. A hősi halottakra való méltó megemlékezés sem 1945 után, sem pedig a rendszerváltás után nem alakult ki úgy, ahogy elvárhattuk volna tette hozzá az államtitkár. A Pákozd Mészeg-hegyi kápolnában azonban az 1999-ben hazahozott ismeretlen katona méltó helyre került, jelképezve ezzel az összes haza nem érkezett bajtárs végső nyughelyét is.

A történelmi egyházak képviselői közül Bencze András evangélikus lelkész után Takács Nándor nyugalmazott püspök mondott beszédet. A püspök meghatottan beszélt arról, hogy az első az 1999-es első megemlékezés után országszerte követték a példát, és számos településen gyújtanak emléktüzet a január 12-i évfordulón. A nyugalmazott főpásztor, arra biztatott mindenkit, adja át a következő nemzedéknek a hősök emlékezetének fontosságát. Támogassák az emlékhely bővítését, hogy az ország minden részéből egyre nagyobb számban érkező zarándokok méltóan tudják elhelyezni az emlékezés koszorúit az év minden napján.

A közös imádság után a doni hősök emléktáblájánál koszorút helyezett el Fodor Lajos közigazgatási államtitkár, Orosz Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke. Ezt követően az államtitkár jelképesen parancsot adott Jásdi Balázsnak, a Magyar Tartalékosok Szövetsége hagyományőrző hadnagyának a Doni Hősök 11. Emléktúrájának megkezdésére.

 - BPK -
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

Videó: - BPK és Somogyi Tamás -

 


 

Korábbi évek beszámolói:

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk