Folytassuk az imát az üldözött keresztényekért

2013. 02. 01. | | 2013. 02. 01.

 

kép a készült kisfilmből



A közelmúltban bezárult 2013-as ökumenikus imahét gondolatmenetét azok az indiai keresztények állították össze, akik naponta küzdelmet folytatnak a túlélésükért és emberi méltóságukért.  A hit vállalására, a keresztény szolidaritásra, és a minden körülmények között megélt krisztusi örömre szólították fel a világ keresztényeit. Imára kérték a hívőket azért, hogy a „kasztrendszer” építette falak ledőljenek, de ne csak egy társadalmon belül, hanem a keresztény felekezetek között is.

Spányi Antal megyés püspök a keresztények egységéért tartott hét zárása után arra kérte a híveket, hogy ne csak az ökumenikus imahét kiemelt programján gondoljunk azokra, akik hitük miatt üldözést szenvednek. Van olyan út, amelyen mindenkinek lehetősége van segítésre, aki nem szeretne pl. a keresztények szabadságáért küzdő ökumenikus szervezethez levelet írni vagy nincs nyelvtudása, nem tud internetet kezelni. Imádkozzuk az üldözött keresztényekért, akár azt az imádságot, amelyet a Székesfehérvári Egyházmegyében indítottunk el 2007-ben, és amelyet több nyelvre lefordítva, sokan imádkoznak – hangsúlyozta a főpásztor.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy mostanra a világon mintegy százmillió keresztény szenved üldözést vallása miatt, az ellenük irányuló támadások pedig immáron tragikus méreteket öltenek. Naponta átlagosan 270 keresztény szenved vértanúságot. Megdöbbentő tény, hogy az elmúlt években a vallási hovatartozása miatt meggyilkolt emberek 70%-a keresztény volt. A keresztényellenes megnyilvánulások főként Afrikában, Ázsiában, Indiában és az arab országokban jellemzőek, ahol a keresztények kisebbségben élnek. A modernkori keresztényüldözés azonban minden földrészen létezik, különböző formában és eltérő eszközökkel.

BPK
Videó: Somogyi Tamás és BPK

 2013. február 1.

 


 

Kapcsolódó oldalak:

 


 

Ima a XXI. század elején a keresztényekért

Istenünk, értünk szenvedő Szent Fiad így tanított minket:

„Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket, és
hazudozva minden rosszat rátok fognak. Örüljetek és ujjongjatok, mert
nagy lesz a mennyben jutalmatok”. Kérünk, emlékezz meg keresztény
testvéreinkről, akik Indiában, vagy bárhol a világban Nevedért üldözést
szenvednek. Adj nekik erőt a megpróbáltatásokban, vigasztalást a
szorongattatásban és békét hitük megvallásához. Kérünk, add meg
üldözött testvéreinknek, hogy tanúságtételükben szilárdan kitartsanak,
és folytonos békében élhessenek. 

Istenünk, Te azt is tudod mennyi megpróbáltatás éri nemzetünket:
erkölcsi, szellemi és anyagi téren egyaránt. Kérünk, adj megtérést a
népünknek, erőt a nehézségek elviseléséhez, hűséget keresztény
gyökereinkhez. Add, hogy békében és felebaráti szeretetben élhessünk
egymással és a körülöttünk élő népekkel, Krisztus,  a mi Urunk által.

Ámen.

 

Kapcsolódó videóanyag

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk