Hitoktatói, világi lelkipásztori munkatársi nagyböjti lelkinap - beszámoló

2014. 03. 29. | | 2014. 03. 30.

 

 

Szentmisével, és alatta szentgyónással kezdődött a nagyböjti hitoktatói lelkinap. A Szent István Művelődési Ház Szent István termében Ugrits Tamás atya bevezető szavaiban beszélt a lelki-szellemi felkészülés fontosságáról.

A lelki ráhangolódást követte az aktuális és sürgető szakmai kérdésekről tartott előadás, melyben Szalma István, az Egyházmegyei Hitoktatói Felügyelőség (EHF) igazgatója, jelezte, hogy kidolgozás alatt áll egy egyszerűbb, könnyebben kezelhető hitoktatási program. Vázolta a december óta eltelt időszak történéseit, a jövő terveit, ismertette a jelen állapotokat, és beszélt a nyitott kérdésekről. Kiemelte a hitoktatói körlevelek fontosságát, a folyamatos kapcsolattartásban betöltött szerepéről.

Három espereskerületből kért fel szakfelügyelőket, akik az eléjük táruló színes helyzettel ismertették meg a jelen lévőket. Varga László a mezőföldi espereskerületből beszélt a hitoktatók, a plébániák és az iskolák hozzáállásáról, szakmaiságáról és lelkiségéről: „Istent Lélekben kell megismernünk, a szükséges szakmai tudás erre tud épülni.” Eztán következett a budai espereskerületből Fehér Margit, aki kiemelte a hitoktatás Missziós területként való működését és szorgalmazta a szakmai és lelki napokon kívül az egymás közelében lévő hitoktatók személyes találkozóit. A dunamenti espereskerültből érkező Semegi Józsefné Marika pre-evangelizációnak nevezte a hitoktatást, hiszen sokszor a gyerekeken keresztül talál utat az egyház a szülők megszólítására, és ezért is tartja különösen fontosnak a lelki ráhangoltságot a hittanórákon.

Ezekből a beszámolókból is kiderült és hangsúlyt kapott, hogy az EHF nem egyfajta ellenőrző szerv, hanem a hitoktatók munkáját szeretné segíteni, nekik egy háttértámogatást nyújtani. Szalma István még taglalta a végzettségekkel, hittankönyvekkel, körlevelekkel, szórólapokkal kapcsolatos kérdéseket és kiemelte a nyári hitoktatói lelkinapok fontosságát. Bátorítanak minden hitoktatót, hogy problémás kérdések esetében vegyék fel a kapcsolatot az EHF-fel, melynek elérhetősége az egyházmegyei honlapon megtalálható.

A lelki nap zárószavait Spányi Antal megyés püspök mondta, aki megköszönte a hitoktatók munkáját és kérte, hogy a gyerekeket vezessék rá, hogy ne pusztán elméletben tanuljanak dolgokat a hitről, hanem a tanultakat váltsák is gyakorlatra. Egy hitoktató számára elsődleges, hogy Istent engedje át személyén keresztül a gyermekekhez – hiszen Istennel való személyes kapcsolatra szeretnénk mindenkit meghívni. Isten öröme legyen bennünk – ha ezt hordozzuk, akkor missziós munkát tudunk végezni.

Imádság előzte meg a szeretetlakomát, mely során lehetőség volt a személyes beszélgetésekre, találkozásokra.

- Marian -
Videót készítette: Somogyi Tamás és BPK

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

Kapcsolódó oldal - az események összefogó oldala:

 

Kapcsolódó videóanyag

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk