Ifjúsági zarándoklat a keresztény Európáért - beszámoló

2017. 09. 29. | | 2017. 10. 02.

 


Ifjúsági zarándoklat a keresztény Európáért

2017.09.29-30. – A keresztény szentek életpéldájáról, tanúságtételük követéséről szólt a Székesfehérvári Egyházmegye idei gyalogos ifjúsági zarándoklata, Mórról Bodajkra. Először szerveztek nemzetközi találkozót passaui, székesfehérvári egyházmegyés és szatmárnémeti fiataloknak, hogy Európát, annak nyugati és keleti részét is átölelve vegyenek részt együtt, egy gyümölcsöző lelki programban. A közös imádsággal, elmélkedésekkel, valamint a szentek életéből bemutatott jelenetekkel kezdődő kétnapos zarándoklat püspöki szentmisével zárult.

A passaui fiatalokkal régi kapcsolatot ápol a székesfehérvári egyházmegye. A bajorok boldogként tiszteli Gizellát, Magyarország pedig az Árpád-ház szentjei közé sorolja. Miután Wilhelm Schraml passaui püspök 2011-ben, a Családok Évében Boldog Gizella ereklyét ajándékozott Fehérvárnak, a Magyar Szent Család (Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre) tiszteletének központjává válhatott a város. Spányi Antal megyés püspök 2012-ben ajándékozott Szent István ereklyét Passauba, a Gizella-tisztelet európai központjába. A püspökök szentek iránti tiszteletéből kialakult testvéri kapcsolata alapozta meg azt a gondolatot, hogy a fiatalokat is közelebb vigyék azokhoz a szentekhez, akik összekötik a két népet. Közösen erősítsék bennük a keresztény értékeket, amelyek létrehozták és meghatározták Európát, és az Európai Uniót is.

A székesfehérvári zarándoklat célja volt, hogy a megszólítás révén egy közösségbe hívja a fiatalokat Európa nyugati és keleti részéből is. Örömteli, hogy idén Erdélyből, Szatmárnémetiből is érkeztek a zarándoklatra, hogy a fiatalok jobban megismerjék egymást, kölcsönösen tapasztalatokat szerezzenek és cseréljenek egymással.

Mórra érkezve a zarándokok az ismerkedés és közös étkezés után, imádsággal, elmélkedésekkel és szentórával fejezték be a napot. Másnap a templomban tartott napindító gondolatok után Bodajk felé vették útjukat a csoportok. Útközben egy-egy állomásra érkezve, jelenetekkel mutatták be a passaui, a csákvári és fehérvári, valamint a szatmárnémeti fiatalok a szentek életének máig érvényes üzeneteit.

A zarándokút végén a Segítő Szűz Mária kegyhelyére, Bodajkra várta Spányi Antal megyés püspök a fiatalságot. A főpásztor erre az ősi zarándokhelyre hívja minden évben azokat is, akik a bérmálás szentségében részesülnek, hogy megerősítse őket a kapott kegyelmekben. A főpásztor a szentmisében mondott beszédében arra bíztatta a fiatalokat, a Szentlélek által nyíljon meg szemük Isten szeretetére, legyenek hálásak és maradjanak meg hűségben Krisztushoz, egymáshoz. Tegyenek tanúságot hitükről ma, amikor Európában és az egész világon a kereszténység veszélyben van, megrendült ereje, hisz négy hívőből három valamiféle üldöztetésben, kirekesztettségben él. Arra kérte a fiatalokat ne veszítsék el a hitet továbbadó lendületüket, amely a korábbi évszázadok híveit jellemezte és terjesszék Krisztus örömteli üzenetét a világba. „Nélkülözhetetlen azok a fiatalok, akik az egyház mellett kiállnak, áldozatot vállalnak érte, akik egymást erősítve az egyházat szolgálják. Őrizzétek keresztény hagyományainkat, a keresztény kultúrát, amelyet Isten kegyelme által őseinktől kaptunk, és amelyért sok szent és vértanú az életét adta. Küldetésetek, hogy hitetek által megőrizzétek a világot Krisztusnak! – fogalmazott a megyés püspök.

A szentmise végén a passaui egyházmegye ifjúsági referense, a passaui Boldog Gizella iskolások kísérője, Wolfgang de Jong atya elmondta: számukra sokat jelentett, hogy eljöhettek arra a helyre, ahol a passaui Mindenkor Segítő Szűz Mária mintájára festett kegyképet a magyarok évszázadok óta tisztelik. Majd átnyújtotta a bajor fiatalok ajándékát a megyés püspöknek, az Altöttingből, Bajorország egyik leglátogatottabb zarándokhelyéről származó, a Szűzanya kegyszobrát ábrázoló hatalmas gyertyát.

Hajdu Ferenc helynök, a találkozón elmondta: a passauiakkal való találkozás azért is fontos, hogy a fiatalok lássák: volt két ifjú, egy magyar fiatal ember és egy bajor fiatal lány, István és Gizella, akiknek kapcsolatából kibontakozhatott egy ezeréves kapcsolat, Magyarország és Bajorország között. Amikor őket ereklyéikben tiszteljük, ebben a tiszteletben egy közösséggé válunk, nemcsak a bajor néppel, de mondhatjuk, hogy az Európai népekkel is. Hisz ez a földrész azután teljesedett ki, miután Nagy Károly idejében a kereszténység bekerült az európai eszménybe. Ehhez csatlakozott tulajdonképpen Szent István és vele Boldog Gizella is. Az Ő megvalósult reményük esélyt ad arra, hogy a mai fiatalok is, elődeik hite nyomán megvalósíthassák reménységüket.

A székesfehérvári egyházmegye ifjúsági találkozójának szervezői azt remélik, az örömteli és lelkes találkozó sokáig elevenen él majd a fiatalok szívében, kiemelkedő eseménye lesz ennek az évnek. A vidám, de ugyanakkor elgondolkodtató, imádságos, őszinte baráti találkozó emlékét és hírét a fiatalok elviszik hazájukba, közösségeikbe.

Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 


 

Korábbi évek beszámolói:

  

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk