Karitász önkéntes alapképzés Érden - beszámoló

2019. 02. 04. | | 2019. 02. 06.

 



2019.02.04. – Hétfőn Érden karitász önkéntesek számára alapképzést tartott a Katolikus Karitász. A 35 fő részvételével lezajlott képzésen a lelki ráhangolódást és a krisztusi lelkület felszítását követően Megyeri Márta, a Szent Erzsébet Karitász Központ irodavezetője beszélt a Karitász történetéről, szervezeti felépítéséről. A Karitász 8 súlyponti területének a taglalásánál az előadó részletesen kitért az egyes célcsoportokkal kapcsolatos sajátosságokra, jellegzetességekre. Ezt követően az országos segélyprogramok bemutatása következett. A délelőtt folyamán elhangzottak még fontos tudnivalók az arculatról, a logóhasználatról, az egységes fellépés szükségességéről.  

Az ebéd utáni szekció kifejezetten a plébániai karitászcsoportok működésére épült: az adománygyűjtés, -osztás mikéntjére, a kompetenciahatárok figyelembevételére, a csoportok dinamikájára, feladatvállalására, a plébános atyákkal való együttműködésre és az utánpótlás-nevelésre a Caritas Junior bemutatásával. Lehetőség nyílt saját élmények, tapasztalatok megosztására is.

A képzés során kirajzolódott, hogy a szeretet, a segítő szándék mellett fontos a szakmaiság és a szervezettség is a hatékony segítségnyújtás elérése érdekében. Sokat tanultunk, gazdagodtunk a nap folyamán. Köszönjük a lehetőséget!

Karitász

Képtár


< 2019. április >
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk