KATTÁRS zárómise - beszámoló

2018. 09. 09. | | 2018. 09. 10.

 

 

 

2018. szeptember 9. - Erdő Péter vezette koncelebrált ünnepi misével ért véget Székesfehérváron a KATTÁRS rendezvény. A város főterét zsúfolásig töltötte meg az imádkozó közösség.

A bíborosi homília letöltése:  180909_kattars_biborosizarobeszed.pdf (277 kB)

Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek celebrálta a szentmisét, ami a Katolikus Társadalmi Napok háromnapos programsorozatát zárta Székesfehérváron. “Van célunk, van jövőnk!” - ez volt az idei találkozó jelmondata, amelyet a Városház téren összegyűlt hívek Országalmáig tartó tömege erősített meg.

Homíliájában Erdő Péter bíboros kiemelte: Jézus tanításai nyomán tudatosítani kell minden keresztény emberben, hogy a hit nem elválasztható a társadalmi, közösségi munkától. Szűkebb és tágabb hazánk, közösségünk javára kell dolgoznunk, sohasem feledve az evangélium iránymutatásait. A szentmise végén áldását bocsátotta mind a hívekre, mind Székesfehérvár városára.

Forrás: okkfehervar.hu
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 

 

Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

Felajánljuk szeretetünket – Szentmisével zárult a KATTÁRS Székesfehérváron

Erdő Péter bíborost várták Szent István városába a KATTÁRS szeptember 9-i záró napján. A Városház téren az egyházmegye hívei és vendégei szentmisében adtak hálát az elmúlt két napért, mely az Egyház sokféle tevékenységét, gazdag életét mutatta be ehhez a tevékenységhez méltó, sokszínű módon.

A Barátok temploma, a polgármesteri hivatal és a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház ölelésében felállított színpad a művészet – a zene, az ének, a színjátszás – eszközeivel hívott két napon át találkozni, beszélgetni, megismerni az Egyház életét. Szeptember 9-én ünnepi szentmisére öltözött virágdíszbe a színpad és a tér. A KATTÁRS – Katolikus Társadalmi Napok – záró szentmiséjére Erdő Péter bíborost, prímást és Michael August Blume érseket, Magyarország apostoli nunciusát várták, akinek első nyilvános magyarországi rendezvénye volt ez a szentmise.

A székesfehérváriak és az ide látogató vendégek már két napot töltöttek együtt a közel százféle programot kínáló rendezvényen. A teret teljesen megtöltötték az ünneplők. Nagy számban érkeztek diákok a Székesfehérvári Egyházmegye iskoláiból, valamint plébánosok hozták el plébániai közösségeiket.

Az asszisztencia a tér másik oldalán álló püspöki palotából vonult az oltárhoz Erdő Péter bíboros vezetésével. A menetben Michael August Blume érsek és Spányi Antal megyéspüspök mellett számos paptestvér vonult.

Spányi Antal megyéspüspök a KATTÁRS két napja felett érzett örömmel szólt az egybegyűltekhez. „A két napon, amit együtt töltöttünk a keresztény társadalmi tanítást, az Egyház működését, társadalmi jelenlétét próbáltuk színesen, sok helyszínen és sokféle programmal bemutatni. Úgy éreztem, Székesfehérvár polgársága és az idelátogató emberek örömmel fogadták mindezt, és rácsodálkoztak az Egyház jelenlétének színességére, arra a gazdagságra, amellyel szeretetét fel tudja ajánlani minden jó szándékú embernek. Azt igyekeztünk közvetíteni, hogy azért van jövőnk, azért van célunk, mert Krisztus előkészítette azt számunkra.”

Erdő Péter bíboros Csernoch János bíboros, prímás 100 évvel ezelőtti leveléből idézett, melyben a főpap arról írt, hogy a Katolikus Népszövetség szeptember első napjaiban Budapesten egy hétig tartó szociális kurzust rendezett, amelyen az ország elsőrendű szakemberei tartottak előadást az aktuális társadalmi, gazdasági és szellemi irányzatokról. Akkor a katolikus szociális hetet majdnem ugyanazzal a programmal tartották, mint mi ma.

Hát akkor száz éven át semmit sem végeztünk? – tette fel a hatékonyság rabságában élő ember kérdését Erdő Péter. – Ellenkezőleg, a múlt tapasztalata azt üzeni nekünk, hogy mindig megjelennek a körülmények változása folytán új és új kihívások, nekünk pedig újra és újra keresni kell a keresztény választ az evangélium és az Egyház tanításának a fényében. Kreatív, alkotó módon. Az életünkért mi vagyunk a felelősek, Isten akaratát itt és most kell nekünk is megtalálni és követni.

Hálát adunk Istennek a Katolikus Társadalmi Napok idei székesfehérvári programjáért, az értékes rendezvényekért, azért, hogy közösen imádkozhattunk Egyházunkért, hogy teljesíteni tudja krisztusi küldetését az egész társadalom javára.

Jézust kortársai csodálatos gyógyítónak tartották. Így ismerték őt még azok is, akik nem hittek benne, még azok is, akik azzal vádolták, hogy Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki a gonosz lelkeket. És a nem keresztény forrásokban is ilyen emlék maradt meg róla. De milyen gyógyító ember is volt Jézus?

Minden emlékünk azt mutatja, hogy nem úgy dolgozott, mint a kortárs kuruzslók, hanem különleges hatalommal. Olyan gyógyító volt, akinek elég volt azt mondania a betegnek, hogy „megbocsáttatnak bűneid”, vagy „kelj fel és járj”. Vagy elég volt azt mondania, hogy „meggyógyult a szolgád”, vagy, hogy „nem halt meg a leány, csak alszik”. Tehát nem kellett neki különböző bonyolult praktikákhoz, gyógyító eljárásokhoz folyamodnia. A mai evangéliumban mégis azt találjuk, hogy az akkori javasemberek módjára, bizony az ujját beledugja a süket fülébe, a nyálával érinti a néma ember nyelvét. Sőt, mond még egy igét is, – „effata” – nem varázsigét ugyan, de olyan igét, amit az arám eredetiben mindmáig megőrzött nekünk az egyházi hagyomány és eredeti formájában szerepelt még a keresztelés szertartásában is. Ha tehát ez így van, akkor mégiscsak különleges szándéka volt mindezzel Jézusnak. Sokan mondják, hogy Jézus azért folyamodott ezekhez a formaságokhoz, mert annak a néma embernek, annak a süketnémának tudtára akarta adni, hogy mi is történik vele. Tehát kapcsolatba akart vele kerülni. Nem magyarázhatta el neki. Nem hallott az az ember a Messiásról. Nem is magától jött Jézushoz, hogy segítséget kérjen tőle, hanem odahozták. De ő ahhoz az emberhez akart szólni. És ezért azokat a gesztusokat hajtotta végre rajta, amelyekről talán még ő is megismerte, hogy itt gyógyítás következik. Lehet, hogy mások már próbálták gyógyítani, de eredménytelenül. Tehát a lelkéhez közeledett ezekkel a szokásos formaságokkal.

De nemcsak ezt tanuljuk meg a ma felolvasott gyógyulásból, hanem azt is, hogy amikor valaki meghallja Jézus szavát, amikor Jézussal érintkezésbe kerül, az neki a javára válik. És az evangélista levonja belőle a tanulságot, hogy „csupa jót tett”. Süketeket hallóvá tett, némákat beszélővé.

Mit jelent ez a mi számunkra? Maga a gyógyulás az evangélium hirdetésének, meghallásának a képe is. Jézus úgy hozza el az evangéliumot az emberekhez, hogy a testi bajaikon is elkezd segíteni. Ennek az útján közelít a lelkünkhöz, így kommunikál velünk. Ezt adja az Egyháznak is, ha tetszik, állandó módszerként: az embereket ott kell megszólítani, ahol vannak, és nem lehet az embereknek az evangéliumot úgy hirdetni, hogy közben észre sem vesszük, hogy mi minden bajuk van. Ezért lett az Egyháznak hosszú története során kísérője az összes szociális tevékenység. Ezért fordul mindig a szegények és a betegek felé.

Tehát biztos, hogy ez az az út, amit Jézus az evangelizáció útjának kijelölt, ezt kell követnie az Egyháznak is. De nem szabad, hogy elvesszen ebben a jótékonykodásban. Ha valakinek az evangéliumot akarjuk közvetíteni, igyekeznünk kell, hogy a barátai legyünk, hogy kapcsolatot jelentsünk a számára, ha kell, segítsünk neki sok mindenben. Az is fontos, hogy a keresztény közösség, aki rátalált a hitre, tartson össze a gyakorlati élet ezernyi helyzetében is. De mindez nem homályosíthatja el, hogy végül is miről van szó. Mert Jézus nem azért jött, hogy minden beteget meggyógyítson és nem azért jött, hogy minden éhezőt jóllakasson. Hanem a betegnek, az éhezőnek, a bajba jutott embernek a megsegítésével is a szíve felé keresi az utat. Tehát többet akar adni, mint a gyógyulás vagy a jóllakás: az üdvösség örömhírét akarja adni, az Istennel akar kapcsolatba hozni bennünket. És nekünk is, az evangéliumot továbbadó Egyháznak is, ezt kell a középpontba állítania. Tehát egyszerre fontos a szociális szeretet, az emberiesség és annak tudata, hogy ezek által is utat keresünk, sőt a mi működésünk révén maga az evangélium keres utat az emberek szívéhez. És akkor igaz a tanulság, amit az evangélista levon, hogy akinek megnyílik erre a füle, annak nagyon jó lesz a sora. Nemcsak az itteni, hétköznapi gondjaiban kap enyhülést, nemcsak a hangulata lesz jobb tőle, hanem kapcsolatba léphet azzal az Istennel, akivel a sorsa örökre biztonságba kerülhet.

Mert azt hirdetjük az emberiségnek, hogy van célunk, van jövőnk. És ez a jövő túlmutat az evilági történelmen. Az Evangélium, vagyis az Örömhír, amelyet Krisztus tanítványai kezdettől hirdettek a következő: Krisztus feltámadt és ezzel utat nyitott számukra a feltámadásra és az örök életre. Ezért örömhír Krisztus üzenete. Lehet, hogy mindez meghökkentőnek hangzik, de erre tették rá az első keresztény nemzedékek az életüket. Maguk az apostolok is, akik Jézus letartóztatásakor szétfutottak, élükön Péterrel, aki meg is tagadta mesterét, nem lettek volna bátor hirdetői Krisztusnak, ha nem történt volna közben valami lenyűgöző, valami ellenállhatatlan. Ez pedig a feltámadás eseménye volt. Ez az, amiért a vértanúk halálának napját mennyei születésnapnak tartjuk. Ez az, amiről még ma is tanúskodik azoknak a keresztényeknek a mártírhalála, akiket hitükért gyilkolnak meg szerte a világban. És ez az a jó hír, ez az a jövőkép, amelynek társadalmat alakító ereje van. Mert Isten nem csupán azért alkotott minket, hogy itt a földön jól érezzük magunkat. Nem is a véletlen szüleménye az emberiség, amely céltalanul sodródik a világban. Hanem Isten tervét teljesítjük. Vagyis fontosnak tartjuk, hogy mit teszünk a földi életben. Mert az itteni életünk nem öncélú, hanem túlmutat önmagán. Ez pedig lehetőséget ad az önfeláldozásra és egy olyan bizalmat, ami az embert derűs alkotó munkára és szeretetre indítja.

Adja Isten, hogy Magyarországon is hiteles tanúi legyünk Krisztusnak és az örök boldogságra szóló meghívásnak. Adja Isten, hogy segítő kezünk és az Evangéliumot hirdető szavunk egyforma távolságra érjen el. Mert a puszta anyagi segítség önmagában kevés. A hit közvetítése pedig csak akkor hiteles, ha a személyes szeretet tanúságtétele áll mögötte. Ehhez a küldetésünkhöz kérjük Isten segítségét és a Boldogságos Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya közbenjárását. Ámen.

Azzal az örömmel induljunk haza, hogy életünkkel Krisztus kisugározhat a világba, jelentsen ez a tudat erőforrást. A világnak Krisztusra van szüksége, és szüksége van ránk is, Krisztushoz tartozó emberekre! – búcsúzott Erdő Péter az ünneplőktől.

Befejeződött a szentmise, vasárnapi ebédre sietett haza mindenki, talán azzal az örömmel, amit a KATTÁRS valamennyi programja üzent: van célunk és van jövőnk. De azzal az elhatározással is, hogy ennek a jövőnek alakításában dolgunk van. Iránymutatást, megerősítést kaptunk. Feladatunk van.

Forrás Magyar Kurír


Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye 2005-2018

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk