Kortárs Művészeti Gyűjtemény eseménye - beszámoló

2018. 09. 15. | | 2018. 09. 17.

 

 

Az Ars Sacra Fesztivál keretében nyolcadik alkalommal rendezett kiállítást a Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjteménye.

Olasz Ferenc, Balázs Béla-díjas fotógráfus gazdag életművéből láthattunk válogatást. A szokástól eltérően most Reha György, a kiállítás szervezője nyitotta meg a délutánt. Köszöntőjében elmondta, hogy a sok kiváló fotóművész közül Olasz Ferenc kiemelkedik azzal a pontossággal, ahogy a magyar nép hitéhez való ragaszkodásának művészi bizonyítékait megörökítette, és így azokat a jövő nemzedékei számára megmentette. Számos könyve és több mint hetven művészi film – melyeket Olasz Ferenc készített, – is ezt bizonyítják.

2014-ben készült Ars Hungarica című filmjében a Kárpát-medence művészeti emlékeiből kaptunk válogatást.  Gyönyörűen összeállított képsorokat láthattunk többek között a veleméri Szentháromság -templomról, a Szent Koronáról, a kassai székesegyházról, a százhalombattai Makovecz-templomról és még sok más szakrális emlékről. A képeket szebbnél szebb zenék kisérték.

A film végén Spányi Antal megyéspüspök zárta a délutánt köszönő szavaival.

Fényképeket készítette Kis Emőke



 

Meghívó és plakát

Meghívó: 1809meghivo_kortars.pdf (870 kB)

Plakát: 1809plakat_kortars.pdf (855 kB)

Elhangzott szövegek

Spányi Antal záró gondolatai: 1809spanyi_zarogondolatok.pdf (111 kB)

Reha György bevezetője: 1809reha_bevezeto.pdf (113 kB)

 


 

Összefoglaló oldal az eddigi kiállításokról: Kortárs Művészeti Gyűjtemény beszámolói 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk