Megemlékezés az ’56-os áldozatokról - beszámoló

2009. 10. 22. |

 

Spányi Antal megyés püspök kérésére Vasvári Csaba színházigazgató mondott ünnepi beszédet a Székesfehérvári Bazilikánál tartott ünnepségen, amelyet az 56-os hősök és áldozatok emlékére rendeztek. 

 

a megemlékezésen

 

Immár ötödik alkalommal imádkoztak közösen a történelmi egyházak vezetői az 1956-os forradalom emléknapja alkalmából Székesfehérváron a Székesegyház oldalánál az emléktáblánál.  

Vasvári Csaba, a Vörösmarty Színház igazgatója, személyes hangú visszaemlékezésében elmondta: „apám múltjában van valami felkavaró és rejtelmes, konokul és elszántan őrzött, féltőn titkolt, ugyanakkor nagyon is kikívánkozó; valami, ami nem vágott egybe az iskolában hallottakkal…1956 emlékezete súlyos és felkavaró, megtépázottsága a ma társadalmában kiváltja a lángoló hevet éppúgy, mint a legyintő közönyt.”

A történelmi egyházak részéről Bencze András evangélikus lelkész imádságban emlékezett meg az eltitkolt és kísértő múltról, amely csak Isten szeretetében és kegyelmében oldódhat fel. Somogyi László református lelkészi elnök a megbocsátásról beszélt, amelyben a jézusi példát kell követnünk: szeretni és tisztelni ellenségeinket, hogy majd nekünk is megbocsássák minden vétkünket. Spányi Antal püspök a boldog feltámadás, az örök béke és megnyugvás kegyelmét kérte mindazokra, akik életüket áldozták másokért egy jobb jövő reményében.

A Szent István Bazilika emlékkeresztjénél a Püspökség imádságos megemlékezésén az egyházak, a közélet vezetői, civil szervezetek képviselői, valamint a pártok, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége, a Vitézi Rend és katolikus iskolák képviselői és sok számos emlékező helyezte el a megemlékezés koszorúit.

Az ünnepségen közreműködött a Ciszterci Szent István Gimnázium énekkara Becker Teréz vezetésével fuvolán Pásztor Katalin és Fersch Renáta, valamint Bobory Zoltán a Szent István Művelődési Ház igazgatója.

Vasvári Csaba színházigazgató Székesfehérváron a történelmi egyházak 56-os megemlékezésén mondott beszéde:   0910emlekezes56_vasvaricsaba.pdf

 

- BPK -
Fényképeket készítette: Simon Erika

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk