Szakmaiság és lelkiség – Önkéntesképző karitásztábor a domaszéki Zöldfásban - beszámoló

2019. 08. 09. | 2019. 08. 10.

 

 

 

2019.08.09. - Képzés és közösségépítés céljával hívja össze évről évre önkéntescsoportjai vezetőit a Katolikus Karitász. A Csongrád megyei Domaszéken, a Zöldfás Lelkigyakorlatos Központban a tizedik, augusztus 4. és 9. között tartott táboruk utolsó előtti napján tekinthettünk be munkájukba.

(...)

A mintegy hatvan résztvevő között sokan vannak, akik szabadságot vettek ki erre a hétre – megállapítható egyfajta fiatalodás a táborban, szemben a korábbi, főként nyugdíjasok által végzett karitászmunkával. Az önkéntesekkel itt van csaknem valamennyi egyházmegye karitászigazgatója és az országos központ több munkatársa, köztük Écsy Gábor igazgató és Zagyva Richárd igazgatóhelyettes.

(...)

Mennyire szükség van ebben a szolgálatban a megerősítésre – ebből a tapasztalatból kiindulva szólt az önkéntesekhez a tábor búcsúmiséjében Spányi Antal. Buzdított és tanított, rávilágított arra, mire szól a Karitász önkéntesének a meghívása.

A mi szolgálatunk nem egy a szociális munkák közül, több és más a mi küldetésünk. Nem egyszerűen jót tenni a feladatunk, ahogy Jézusnak sem az volt a célja, hogy meggyógyítson mindenkit, hogy mindig jóllakassa az embereket, ahogy az evangélium sem Jézus jó cselekedeteivel van tele. Jézus azért jött, hogy Isten szeretetéről beszéljen. Isten szeretetéről, amiből nem lehet kiesni, Istenéről, aki örömünnepet rendez, ha tékozló fia visszatér. Jézus meghirdeti Isten országát, ami öröm és élet, s ezzel reményt kelt az emberekben minden nehéz helyzetben. Csodákat tesz, gyógyít, enni ad, feltámaszt – de azért jött, hogy elvezessen Isten szeretetére. Tőlünk is ezt kéri. Menjünk az ő nevében, és osszuk meg az emberekkel az örömhírt, mert az a küldetésünk, hogy krisztusivá formáljuk a világot. Mi vagyunk a kovász, küldetésünk a tanúságtétel. Ezt akkor tudjuk megtenni, ha bennünk él Krisztus, őt hordozzuk, és az ő szemével nézzük a másik embert. Ezzel a hozzáállással tegyük a jót – fogalmazta meg a főpásztor üzenetét az önkéntesek felé.

Teljes szöveg és képek: magyarkurir.hu

 

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk