Szent László kora és kultusza című könyv bemutatója - beszámoló

2019. 05. 10. | | 2019. 05. 14.

 

 

2019. május 10-én a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent István-termében került sor a Szent László kora és kultusza című tanulmánykötet ünnepélyes bemutatójára.

Megkülönböztetett tisztelettel köszöntötték Spányi Antal megyés püspököt, Dr. Török József egyháztörténészt, Józsa Attila felvidéki ógyallai plébánost, Hirtling István színművészt, Mikó Árpádot, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat alelnökét, Smohay Andrást, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatóját, továbbá mindazokat, akik a kötet megjelenésében fáradságos munkájukkal közreműködtek.

Spányi Antal megyés püspök köszöntőjében kiemelte: „E vaskos könyvvel a Szent Imre születésének 1000. és Szent István halálának 975. évfordulóját köszöntő tanulmánykötetek után a szent királyok tiszteletéről rendelkezésünkre álló ismereteket tudományos igénnyel feldolgozó sorozat teljessé vált.”

Megemlékezett továbbá azokról a szerzőkről, akik a magyar szent királyok székesfehérvári tiszteletéről szóló sorozat befejező darabjának megjelenését nem élhették meg. A két nagyszerű tudós: Kerny Terézia művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet tudományos munkatársa, és Szilárdfy Zoltán atya munkája nélkül a kötetek nem valósulhattak volna meg.

Dr. Török József egyháztörténész a kötet szerzőit méltatta, akik Szent László lovagkirályunk személyét számos érdekes (történelmi, művészettörténeti és kultusztörténeti) aspektusból mutatták be. Mikó Árpádnak a könyv befejezéséhez nyújtott önzetlen segítségét, Fákó Árpádnak a kötet igényes tipográfiáját köszönte meg. 12 év alatt 3 könyvben több mint 1200 oldalon 90 szerző közreműködésével sikerült összefoglalni mindazt, ami a XXI. század elején a három magyar szent király tiszteletéről ismeretünk van.

A kötetbemutatón a szent kultuszának elmélyítését Arany János: Szent László című versének rendkívüli világa adta Hirtling István színművész előadásában. A zenei aláfestést a Szent László-himnusz, a Szent László-zsolozsma és a Szent László király életrajzának 17–18. századi népénekek és históriák szövege és dallama adta. Közreműködött: Dr. Medgyesi Schmikli Norbert szervezésében a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és a Budapesti Ward Mária Zeneművészeti Szakgimnázium népi énekes és egyházzenész növendékei, Konkoly Csenge, Rudolf Krisztina és Szabó Ágnes vezetésével; a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék népi énekes hallgatói és tanárai; valamint a Boldog Özséb Színtársulat (Piliscsaba) énekes tagjai. Hangszeren játszott Varró János népzeneművész, konzervatóriumi tanár.

Kis Emőke
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk