Szent Sebestyén emlékmise - beszámoló

2019. 01. 20. | | 2019. 01. 21.

 

 

A bajban Istentől jön a segítség – Fogadalmi szentmise Székesfehérváron Szent Sebestyén napján

2019.01.20. – Szent Sebestyén mintegy 280 éve jelentős szerepet tölt be Székesfehérvár történetében. A pestisjárvány idején a felsővárosiak böjtöltek, és körmenetben kérték a szent közbenjárását Isten segítségéért, hogy megmeneküljenek a pestisjárványtól. A járvány megfékezését követően a fehérváriak fogadalmat tettek, és templomot emeltek Szent Sebestyén tiszteletére. Székesfehérváron 1739 óta minden év január 20-án püspöki szentmisével emlékeznek az ősök hitére, a város fogadalmára.

Az ünnepen idén is részt vettek Fehérvár közéleti vezetői, valamint a város intézményvezetői is. A szentmise előtt a felsővárosi iskolások műsora elevenítette fel a város fogadalmának történetét, Szent Sebestyén életét. Majd Nyárai-Horváth István plébános köszöntötte a megyés püspököt és a híveket.

Spányi Antal püspök az ünnepi szentmisében az Istenben bízó emberekről beszélt, akik hitükkel történelmet formáltak. Az apostolok példáján túl, Szent István országfelajánlását és a napokban ünnepelt Szent Margit vezeklését említette, amely megmentette  országunkat a pusztulástól. Felelevenítette a fehérvári templomépítő elődök ígéretét, akik Szent Sebestyénhez imádkoztak. „Amikor megtapasztalták, nincs emberi segítség, földi erő, amely megmenthetné őket, akkor erős fogadalmat tettek. Istenhez fohászkodtak, és a kor népszerű szentjét, Szent Sebestyént kérték, járjon közbe értük, a városért. Ezért templomot építettek, hogy a szent, hálaimáikat vigye Isten elé, és minden kor fehérvári polgára számára könyörögje ki mindazt a kegyelmet, amelyre szüksége van. 280 éve mindig megülték hűségesen az ünnepet, hol ünnepélyesebben, hol a hatalomtól kényszerítve egyszerűbben, de minden esztendőben eleget tett Székesfehérvár népe az ősök fogadalmának. Legyünk büszkék a fogadalmat tevő elődökre és azokra az utódokra, akik azt hűségesen, állhatatosan megtartották. Amikor fejet hajtunk előttük, az emlékezésen túl kötelességünk, hogy tanuljunk tőlük és lássuk meg azt, ami őket is erre az ígéretre indította. Tanuljuk meg, hogy a bajban Istentől jön a segítség.”

A főpásztor arról is beszélt, amikor régiekre emlékezünk, meg kell látnunk, hogy felelősek vagyunk a jelenért és jövőért. Harcolnunk kell a mai világban a valóban szent eszmékért, az emberhez méltó erényekért, amelyek megkérdőjeleződtek. „Számos hamis téveszme terjedt el a világban, amely gyökeret vert az emberi szívekben. Tisztán kell látnunk, és bátran kell cselekednünk, hiszen senki sem mondhatja, hogy nem a mi dolgunk. Harcunkat pedig a szellem és a lélek erejével kell győzelemre vinni – mondta a püspök, majd azt hangsúlyozta, hogy az egyház kétezer éves történelme során mindig is képes volt kiállni az igazságért, és képes volt a szeretet országát építeni, a szegényeket fölkarolni és a rászorulók mellé állni.”

Spányi Antal a család fontosságáról is beszélt Szent Sebestyén napján, ami egy férfi és egy nő életre szóló közössége, ahol a szeretet gyümölcse Isten ajándéka, amiért felelősek vagyunk. „Beszélnünk kell arról, hogy ma is vannak keresztények, akik életveszélyben vannak, amikor megvallják és gyakorolják hitüket, és arról is, ahogy a családokat a modern gondolkodás szétzilálja. Az ember elleni támadás ez, mert a hit és család nélkül magára maradott, divatos eszmék által kiszolgáltatott ember könnyen befolyásolható. Az öröm, a béke és a szeretet a családban van meg. Ha ezt támadják, akkor az életet, az erkölcsi értékeket támadják meg. Meg kell védenünk értékeinket, fogadalmat tevő elődeink nyomán meg kell valljuk hitünket, hogy Isten szeretetországát építsük az Ő Szentlelkével, minden igaz ember javára.”

A főpásztor a szentmise végén imádkozott a városért, a templomban elhelyezett Szent Sebestyén-ereklye előtt. Majd a búcsú programjai a Felsővárosi Közösségi Házban folytatódtak. A város fogadalmi napján évszázadokig nem dolgoztak, részt vettek a püspöki szentmisén, majd ünnepi ebéden látták vendégül a családtagokat, távoli rokonokat. Innen ered az a hagyomány, hogy ezen a napon a mai napig fánkkal vendégelik meg az ünnepen a résztvevőket.

Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk