VIII. Fehérvári Versünnep - döntő - beszámoló

2017. 04. 08. | | 2017. 04. 28.

 

 

VIII. Fehérvári Versünnep

2017.04.08. - Arany János születésének 200. évfordulóján 2017-ben nyolcadszor rendezte meg, a Fehérvár Médiacentrum Kft az ún. Fehérvári Versünnep elnevezésü versmondó versenyt, a Székesfehérvári Egyházmegyével, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatával, a Szent István Művelődési Házzal és a Vörösmarty Színházzal együttműködve.

A VIII. Fehérvári Versünnep döntőjén 13 tehetséges fehérvári diák lépett színpadra a Városháza dísztermében. „Amikor, találkozik az ember a versek világával, igaz versekkel, amelyek tanítanak, emelnek, gyógyítanak és bátorítanak, melyek nagy hatással vannak ránk, egy életen keresztül elkísérnek bennünket.” – fogalmazott köszöntőjében Spányi Antal püspök a Versünnep döntőjének megnyitóján.

Köszöntőjében Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere, elmondta: „Büszkék lehetünk a fiataljainkra, akik tehetségesek, ügyesek, nekünk pedig az a dolgunk, hogy megadjuk a lehetőséget, hogy ezt megmutathassák.”

A VIII. Fehérvári Versünnep idén sem pusztán szavalóverseny volt, minden évben egy jó hangulatú, összetartó közösség jön létre, akik sokszor életre szóló barátságokat is kötnek. A Fehérvári Médiacentrum 2010-ben hívta életre Varga Sándor, akkori hírigazgató kezdeményezésére. A VIII. Fehérvári Versünnep zsűrijének elnöke ezúttal is Kubik Anna Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas, érdemes művész volt. A programsorozat fővédnöke kezdetektől fogva Spányi Antal megyés püspök, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármester. A zsűriben az egyházmegyét Tornyai Gábor székesfehérvári plébánost képviselte. A zsűri, a bíráló bizottságának tagjai voltak még Závodszky Noémi, a Vörösmarty Színház színművésze, Bobory Zoltán költő, író, előadóművész, valamint Vakler Lajos Penna Regia díjas újságíró, a Fehérvár Médiacentrum szerkesztő-riportere.

A legeredményesebb versenyzők ezúttal is értékes nyereményeket kaptak és a továbbiakban fellépési lehetőségek várnak rájuk. A legígéretesebb fiatalnak járó különdíjat Kubik Anna és Spányi Antal Ferenczy-Nagy Boglárkának (Teleki Blanka Gimnázium) adták át. A Széphő Zrt. különdíját a természetes és egyedi versmondásért Sebestyén Györgyi gazdasági igazgató Somos Máténak (Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium), a Fehérvár Médiacentrum különdíját egyéniségéért, sajátos arcáért Kertész Ádámnak (Ciszterci Szent István Gimnázium) adták át. A zsűri döntése alapján harmadik helyezett lett Baráth Eszter Adrienn (Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium), a második helyezést Varga Eszter (Ciszterci Szent István Gimnázium) nyerte el.

A fiatalok többek között Radnóti Miklóstól, Dsida Jenőtől, József Attilától, Szabó Lőrinctől és Wass Alberttől választottak verset. Az idei évi döntőben is erős mezőny alakult ki, a fiatalok szavalataikkal bizonyították, hogy szeretik és értik is a verseket és el tudják varázsolni a közönséget. A VIII. Fehérvári Versünnep győztese a zsűri döntése alapján Marth Fruzsina lett, aki Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című versét adta elő.

A Fehérvári Versünnephez minden évben szorosan kapcsolódik a Székelyföldi Verstábor, ahol a fehérvári résztvevők a vendéglátókon túl találkozhatnak a Kárpátaljáról, a Vajdaságból és a Felvidékről származó fiatalokkal. A tíz nap alatt megismerkedhetnek Székelyföld történetével, népi kultúrájával, a végén pedig az összes fiatal részvételével, egy nagy gálával zárul a program.


Berta Kata
Fényképeket készítette Simon Erika

Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata


Kapcsolódó videóanyag

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk