Kaszap István halálának 76. évfordulója - beszámoló

2011. 12. 17. |

 

Székesfehérváron a Prohászka templomban Kaszap István halálának 76. évfordulóján tartott ünnepi szentmise elején Tóth Tamás plébános köszöntötte Spányi Antal megyés püspököt, a paptestvéreket, a polgármestert, a Prohászka Imaszövetség tagjait, a Budapestről érkező Kaszap István Alapítvány tagjait, a cserkészeket, és az egyházmegyéből valamint annak határain túlról érkező zarándokokat és híveket. Köszöntőjében Karácsonyhoz közeledve Kaszap Istvánra visszaemlékezők szavai nyomán az istengyermeki lét fontosságára hívta föl a jelenlévők figyelmét. A főpásztor szavaiban nyomatékossá tette, hogy meg kell őriznünk magunkban a gyermeki lét tisztaságát; és közös imádságra hívta a jelenlévőket, valamint azokat, akik csak lélekben tudtak jelen lenni az esti ünnepélyes megemlékezésen és szentmisén.

 

szentmisén

 

Spányi Antal elmondta, hogy kevesen vannak, akik személyes emlékek alapján emlékeznek; legtöbbünknek Kaszap István a tiszteletreméltó Isten szolgája. Megindító olvasni a csaknem hetente a püspökségre érkező tanúságtételeket, melyek a világ minden tájáról érkeznek. Nem mind csodáról szól, de arról igen, hogy az emberek bíznak Kaszap István közbenjárásában. Külön öröm, hogy ebben az évben Székesfehérvár városa posztumusz díszpolgárává választotta.

Kaszap István jószándékát Isten megáldotta; élete rövid volt, de Krisztusban elérte az emberi élet teljességét. Egyik titkáról elmélkedünk, amikor arra keressük a választ, hogy hogyan volt képes egy fiatal fiú elveszíteni életét és lemondani magáról Istenért, honnan volt ereje ahhoz, hogy élete utolsó óráiban se magával foglalkozzon, hanem másokat vigasztaljon.

 

                     

 

                     

 

                                        



A titok nem más, mint hogy figyelt Istenre, szerette Istent; fölismerte Isten akaratát és arra igennel válaszolt. Egyszerű, de mély titok ez! Önfegyelemmel, Istenre figyeléssel engedte megszületni önmagában az „új embert”. Imádsága életévé vált – minden gondolata, tette pedig imádsággá.

Azonban nem elég csodálnunk emberi nagyságát és Isten kegyelmének erejét Kaszap Istvánban, hanem kövessük őt ebben: igen, Istenem, rád akarok figyelni, akaratodat akaratomnak akarom tudni, és másokat Hozzád közelebb segíteni vágyok. Tegyük alkalmassá szívünket arra, hogy befogadja és továbbadja Isten szeretetét. Merjük hinni, hogy Isten szeretete a mi életünkben is erővé tud válni. Kaszap István bátorító példa és közbenjárása hathatós segítség.

A szentmise után áldásban részesültek a jelenlévők, és közösen vonultak ki Kaszap István sírjához. Ott Cser-Palkovics András polgármester szólt arról, hogy városunk követendő példának szeretné állítani Kaszap Istvánt a fiatalok elé – életének üzenete talán időszerűbb mint valaha egy világban, amely olyan kísértésekkel bombázza a fiatalokat, amik a lényegről igyekeznek elfordítani tekintetüket. Kaszap István élete érték, örök érték, és ezért is volt fontos, hogy megkapja Székesfehérvár posztumusz díszpolgára címet. Ez alkalommal avattak táblát, Ezt követően hagyományos módon fejezték be a jelenlévők a megemlékezést: imádkoztak Kaszap István boldoggá avatásáért és közbenjárásáért.

 

- Marian -
Fényképeket készítette Gersztheimer Zsolt
Videó: Somogyi Tamás és BPK



 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

Kapcsolódó videóanyag

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk