KEOP713

 

 

 

Kedvezményezett neve: Székesfehérvári Egyházmegye

Projekt címe: „Energiahatékonysági fejlesztések előkészítése a Székesfehérvári Egyházmegye épületeire vonatkozóan”

Azonosítószáma: KEOP-7.13.0/15-2015-0015

Szerződött támogatás összege: 70 000 000 Ft

Támogatás mértéke: 100%     

Projekt indokoltsága:

A Székesfehérvári Egyházmegye, mint egyházi szervezet fenntartása alá tartozó intézményein keresztül számos közfeladatot lát el, elsősorban oktatási és szociális területen. Az egyházmegye összesen három óvodával, nyolc általános iskolával, egy gimnáziummal és egy szociális otthonnal rendelkezik. A pályázat célja, hogy ezen közfeladatot ellátó intézményeknek otthont adó épületek épületállományi nyilvántartása elkészüljön, továbbá a meghatározott szempontrendszer szerint rangsorolt és kiválasztásra kerülő épületek esetében energia-megtakarítást eredményező beruházási projektek előkészítése és tervezése megtörténjen. A pályázat keretében tizenhat épületre vonatkozóan készült el az épületállományi nyilvántartás, ezen épületek többsége az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején épültek, jelenlegi állapotuk szerint felújításra szorulnak, energetikai szempontokat figyelembe véve korszerűsítendő épületeknek tekinthetők.

Projekt várható eredménye:

A kiválasztott épületekre vonatkozóan kidolgozásra kerül a részletes fejlesztési koncepció az összegyűjtött adatok alapján, továbbá a meglévő állapotra vonatkozó energetikai tanúsítványok, az energiahatékonysági fejlesztéseket tartalmazó felmérési tervek, valamint a javasolt energetikai korszerűsítések és a fejlesztések költségtervei. Ezek eredményeként kiválasztásra kerül az a tíz darab épület, melyek energiahatékonysági fejlesztése tervezésre kerül. Az utolsó tervezési fázisban pedig megvalósul a kiválasztott épületek épületenergetikai fejlesztések megvalósításának teljes körű kidolgozása és a megújuló energiaforrás hasznosításának tervezése. Lefolytatásra kerülnek a tervezéshez szükséges beszerzési, közbeszerzési eljárások, a részletes építési engedélyezési-, tender- és kiviteli tervek elkészítése. Elkészülnek az energetikai számítások, a tervezett állapotra vonatkozó épületenergetikai tanúsítványok, továbbá véglegesednek a megvalósítási költségvetések is. A korszerűsítéshez szükséges hatósági engedélyek és állásfoglalások beszerzésére is sor kerül.

Projekt tervezett befejezési dátuma: 2015. december 15.

Letöltés:  szfehervariegyhazmegye_aloldal.pdf (251 kB)

Krocsek Andrea

 


 

Kapcsolódó anyagok:

szfvarehm_nyito_sajtokozlemeny_20151026.pdf (242 kB)

szfvarehm_zaro_sajtokozlemeny_20151215.pdf (248 kB)


Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk