Püspök áldás a felújított várgesztesi templomra - beszámoló

2012. 09. 30. | | frissítve 2012. 10. 04.

 

Valamennyiünkben kitörölhetetlen nyomot hagyott az a januári nap, amikor megmozdult a föld, hogy az utóbbi idők egyik legsúlyosabb földrengése komoly károkat okozzon Várgesztes és Vértessomló körzetében – idézte fel a mintegy másfél évvel ezelőtti eseményt vasárnap délután Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök a felújított gesztesi templom megáldása és avatása kapcsán celebrált szentmisén.

 

 püspöki szentmise

 

- Rögtön megkezdődött a közös munka, a károk felmérése, számbavétele, majd ezt követte az az áldozatos összefogás, melynek eredményeként ma itt lehetünk és megáldhatjuk templomunkat – mondta a főpap.

Várgesztes jelenlegi temploma 1872-ben nyitotta meg először kapuit a hívek előtt. 2006-ban kapott egy teljesen új harangot, majd 2008-ban a rendkívül leromlott állapotú tető és torony rekonstrukciója következett 31 millió forintból, 2011-ben pedig az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programtól az egyházközség több mint 12 milliós támogatást nyert el a külső felújításra.

Az éppen megkezdett munkálatokat szakította meg az emlékezetes 4,7-es, január 29-i földrengés, mely során megsérült a kórusnak is helyet adó karzat, szinte minden nyílászárónál és a sekrestyében megrepedtek a falak, megmozdult a födém – állapította meg akkor a helyszínt felkereső Spányi Antal, aki Menoni Gabriella polgármesterrel, valamint Bedy Sándor plébánossal együtt mérte fel a gesztesi templom állapotát 2011 februárjában.

A meglévő bajokat tovább súlyosbította a tavaly nyári újabb, 3,7-es erősségű földmozgás, melynek következtében tovább nőttek a repedések, folyamatosan szakadtak le a vakolatdarabok a falakról, az orgonakarzatot pedig balesetveszély miatt nem használhatták a hívek.

A püspöknek és az egyházközség tagjainak köszönhetően - a pályázaton nyert összeget kiegészítve - végül teljességében megszépült a gesztesi templom. A nyílászárók cseréje és a külső festés mellett kijavították a földrengés által okozott károkat, s belül is új festést kaptak a falak, helyrehozták a sérült freskókat.

 

Szöveg forrása: vargesztes.hu
Fényképeket készítette BPK

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk