Püspöki szentmise a domonkos nővéreknél Budakeszin beszámoló - beszámoló

2011. 03. 13. |

 

Vasárnap délben Budakeszin, a Domonkos nővérek kolostorában Spányi Antal megyéspüspök tartott szentmisét, amelyben egy 25 éves fogadalom és több idős nővér fogadalmának megújítására is sor került.

 

 

                 

 

 

                   

 

 

A főpásztor hálát adott a jubilánsok hűségéért, a kapott és elfogadott kegyelmekért. Szentbeszédében - Szent Ágoston aznapi zsolozsma elmélkedése alapján – rámutatott arra, hogy az Úr a mi kísértéseinket szenvedte el, mi pedig az ő győzelmének vagyunk részesei. Magára vette gyöngeségünket, mi pedig az ő erejét kapjuk meg cserébe.

A gonosz szüntelenül próbálkozik azzal, hogy minket Istentől minél messzebb tereljen. A keresztény embernek Krisztust követve ebben a küzdelemben kell helyt állnia. Krisztusra tekintve megerősödhetünk abban, hogy Istenre kell bíznunk önmagunkat, Istenre kell hagyatkoznunk. Ő minden percben ott lesz velünk, a próbatételek idején is: hűsége a mi hűségünk záloga.

A hűség - minden életállapotban - erőfeszítést kíván az embertől. Ezért fontos az elmélyült szemlélődés, a magán- és közösségi imádság, a szentírás olvasása, a testvérben az Úr fölismerése, és a közösség örömének és terhének az Úrral való együtt hordozása, közösségben megélése.

"Szerzetesi életemben mindig nagyon boldog voltam" - foglalta össze egy, a szocializmusban meggyötört idős szerzetes. A keresztekkel Istenhez kerülünk közelebb, mert ez nem más, mint Krisztus keresztjéből ránk eső rész. A kísértésekben a Lélek erejéből tudunk helyt állni. Ereje így válik erővé bennünk is.

Ismerjük föl és akarjuk mindig jelenlétét és akaratát. A hűség, a megpróbált kitartás már a földön örömmé válik. Isten országa öröm és béke a Szentlélekben.

 

Homília meghallgatása:

 

A székesfehérvári megyéspüspök 2004-ben szentelte fel a domonkos nővérek kolostorát Budakeszin, ahol a rend tanulmányi háza is működik, és alkalmas elcsendesedni vágyó, Istent kereső emberek fogadására.

 

 

                   

 

 

 

 

 - Marian -
Fényképeket készítette Ugrits Tamás

 

 

 

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk